Döbbenetes okból nem árulják már Nagy-Britannia legmagányosabb otthonát

Vágólapra másolva!
Az ingatlanügynökök február 21-én, szerdán megerősítették, hogy a harmadik Blea Moor ház, Nagy-Britannia legmagányosabb három hálószobás háza már nem eladó az észak-yorkshire-i Whernside-ban, mert nincs áram -, és vízhálózata.
Vágólapra másolva!

A harmadik Blea Moor ház 2022 nyarán került fel először az ingatlanpiacra, akkor 300.000 fontot kértek érte, azonban csak tavaly májusban érkezett rá az első ajánlat, amikor a vételárát 250.000 fontra csökkentették. 

Most azonban a házat hirdető ingatlanügynökség úgy döntött, hogy leveszik a listájukról, mert két év alatt nem tudták eladni. Az ingatlan Anglia legelszigeteltebb váltóháza mellett található a Settle és Carlisle közötti vasútvonalon, és 20 perces sétára van a legközelebbi parkolóhelytől.

image

Az egyik hálószobát kék szőnyeg díszíti, a fali tapéta azonban már erősen penészes. Egy másik hálószobában lila padlóburkolat és festett falak vannak, míg a harmadikat a zöld tematika jellemezhette. 

A legjobban karbantartott helyiség a konyha,  ahol egy nagy tűzhely és egy csupasz téglafal látható. Az előző tulajdonosok az áramot egy szélmalom révén nyerték, a vizet pedig utánfutóval szállították ide. 

image

A potenciális vásárlóknak azt mondták, hogy terepjáróra vagy quadra lesz szükségük, hogy eljussanak a házhoz, mert az nagyon eldugott helyen van. 

A házat annak idején az alábbi szöveggel hírdették meg: "Az ingatlan érdekes befektetés, és számos potenciális kereskedelmi lehetőséget rejt magában: lehet magánjellegű nyaraló, kiadható Airbnb-ként, de lehet akár frissítőállomás is a Yorkshire 3 Peaks Challenge útvonalán."

image

A házat a London, Midland és Skót Vasút építtette a vasutasok számára az 1940-es években. Ez az egyetlen, amelyik megmaradt egy három ingatlanból álló sorból.

Forrás: Daily Star

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!