Gábor Zsazsa özvegye csillagászati összegért béranyát keres

Frédéric von Anhalt
Frédéric von Anhalt
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Gábor Zsazsa nyolcvanéves özvegyét, Frédéric von Anhalt herceget már csak az a vágy hajtja, hogy legyen örököse mesés vagyonának. Ezért elhatározta: béranyát keres, aki szül neki egy utódot.
Vágólapra másolva!

A magyar születésű hollywoodi világsztár egykori férje mintegy 60 millió dollárnyi, azaz 21,5 milliárd forintra tehető vagyonnal rendelkezik. 

De vajon ki lesz az, aki a jövőben szintén részese lehet ennek a pénznek? A herceg eddig hasztalanul kereste az örökösét, ezért új terv fogalmazódott meg a fejében: egy saját gyermek. Ezért most béranyát keres, aki gyereket szülne neki. Ehhez pedig mesés ajánlattal állt elő - írja a Blikk.

Lányok, az egyetlen, amit szeretnék, egy saját gyerek. Szükségem van egy örökösre, mert lassan kifutok az időből

 – írta az Instagram-oldalán Frédéric von Anhalt.

A béranyaságra kiválasztott hölgy igazán jól járna, hiszen az ajánlat értelmében egymillió dollárral, azaz 360 millió forinttal lehet gazdagabb, különleges alkalmakkor pedig még Gábor Zsazsa több mint egymilliárd forintot érő ékszerkollekciójának darabjait is viselhetné.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!