Kétszeres áron adták el Silvio Berlusconi lampedusai luxusvilláját

Lampedusa, villa, Berlusconi, Olaszország,  Italy - Silvio Berlusconi - Lampedusa, LampedusavillaBerlusconi, Olaszország,
Örökösei eladták Silvio Berlusconi lampedusai villáját
Fotó: Getty/Alessandra Benedetti - Corbis
Vágólapra másolva!
Eladták a tavaly júniusban elhunyt Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő Villa Due Palme nevet viselő lampedusai villáját körülbelül 3 millió euróért (1,16 milliárd forint), amelyet még miniszterelnöksége idején 2011-ben vett, 1,5 millió euróért (583 millió forint).
Vágólapra másolva!

Az ingatlant

 Gianni Profita gazdasági szakértő, a római Nemzetközi Egészségügyi és Orvostudományi Egyetem (UniCamillus) rektora vásárolta meg. 

A Lampedusa szigetén álló, 250 négyzetméteres villát és a hozzá tartozó hatalmas kertet a sajtóértesülések szerint még a tavaly meghalt Berlusconi miniszterelnöksége idején, 2011-ben vásárolta meg, 1,5 millió euróért (583 millió forint).

A volt miniszterelnök örökösei a szardíniai Smaragdparton (Costa Smeralda) található Villa Certosa ingatlant is eladják; az olasz média szerint nagyjából 500 millió euróért (194,2 milliárd forint). A villa területén egy tó, egy mesterséges vulkán, hét medence, valamint egy orchideáknak és pálmafáknak menedéket adó üvegház is található.

Az örökösök a Milánó melletti Lesmóban található XVIII. századi Villa Gernetto eladását is kezdeményezték, ahol Berlusconi magánegyetemet akart létrehozni. Az örökösök ugyanakkor nem terveznek megválni a néhai miniszterelnök egykori fő rezidenciájától, a szintén Milánóhoz közeli Arcoréban lévő Villa San Martinótól.

Az egykoron az ország tíz leggazdagabb embere közé tartozó Silvio Berlusconi ingatlanbirodalmának értéke meghaladja az egymilliárd eurót. A volt miniszterelnök villákat vásárolt az észak-olaszországi tavaknál, Lampedusa szigetén, a közép-amerikai Antigua szigetén, csak Milánó térségében száz lakást birtokolt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!