Megoldódott Rákosi Mátyás szupertitkos bunkerének rejtélye

Rákosi Mátyás, RákosiMátyás, magyar politikus
Budapest belvárosa alatt húzódik Rákosi Mátyás titkos bunkere
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság
Vágólapra másolva!
Bár a legtöbben nem is tudnak róla, de a Kossuth tér és a Szabadság tér között megbújik egy, csak kevesek által látogatható titkos bunker. A majd 39 méterre a főváros alatt található létesítmény felett nap mint nap tízezrek mennek el, de mégsem tudják, mi rejtőzik a lábuk alatt.
Vágólapra másolva!

A titokzatos alagutat még Rákosi Mátyás építtette annak idején, hogy egy esetleges atomtámadás bekövetkeztekor jómaga és családja, illetve a párt legfontosabb tagjai biztonságban lehessenek.

A bunker egyik érdekessége, hogy annak idején összeköttetésben állt a metróval is, így egészen a Keleti pályaudvarig el lehetett onnan jutni. A mintegy 350 ezer négyzetméteres a kétszintes objektum semmire sincs hasznosítva. És nem is látogatható. Annyit lehet róla tudni, hogy a bejáratát a Steindl Imre utca 12. szám alatt lehet megtalálni, titkos kijáratát, illetve a bunker szellőzőjét pedig a Szabadság téren.

Építésére 1951. december 28-án adott utasítást a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőség (MDP KV) Pártgazdasági Osztálya.

 A létesítmény célját pedig már annak idején is úgy írták le, hogy Rákosi Mátyás és a Magyar Dolgozók Pártja KV-tagjai számára védelmet nyújtson egy esetleges atomtámadás esetén 

- írja a Promotions.hu.

A helyszínválasztás sem volt véletlen, közvetlenül a létesítmény fölött helyezkedett el a Magyar Dolgozók Pártjának Akadémia utcai pártközpontja. S bár soha nem használták, a hetvenes évek közepéig készenlétben volt.

Rákosi titkos bunkerét mutatja be az alábbi videó:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!