Ebben az országban minden második ember szerencsejátékfüggő

lottó, nyeremény, nyertes, szerencsejáték,
Horvátországban elképesztő méreteket ölt a szerencsejátékfüggőség
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Virágkorukat élik a fogadóirodák és a kaszinók Horvátországban. A szerencsejátékfüggőség akkora, hogy évről évre megdől az iparágból befolyó adóbevétel mértéke. Sok horvát ráadásul külföldön bejegyzett online kaszinókban fogad, ezzel pedig a statisztikákat is megkerülik.
Vágólapra másolva!

A horvát adóhatóság március elején tette közzé legfrissebb statisztikáit, amelyekből többek között az is kiderült, hogy tavaly rekordot döntött a szerencsejátékokból befolyt adó összege. Míg 2021-ben mindössze 190 millió euró nyereményadót fizettek a horvátok, két évvel később ez az összeg 310 millióra nőtt. 

Délnyugati szomszédunknál Magyarországhoz hasonlóan a sportfogadás a legnépszerűbb. Horvátországban a becslések szerint a lakosság csaknem fele rendszeresen tippel egy-egy mérkőzés kimenetelére. Mindezt jól mutatja az is, hogy

az országban működő 70 különböző fogadóiroda tavaly csaknem egymilliárd eurónyi nyereményt fizetett ki a játékosoknak.

Nagyon népszerűek a kaszinók is - emeli ki a Világgazdaság, ugyanis bárki üzemeltethet kaszinót vagy nyerőgépet. A horvátok jelentős része ráadásul az interneten is játszik, ami további bonyodalmakat okoz, az online kaszinók egy része ugyanis Bosznia-Hercegovinában és Macedóniában van regisztrálva. 

Azok a horvátok pedig, akik ezeket a szolgáltatásokat veszik igénybe, láthatatlanok maradnak a hazai statisztikákban.    

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!