Egy kisebb vagyont is megér a fogtündérnek a tejfog

tejfog, kieső, gyerekkor, fog, fogsor, fejlődés
The child dropped the first milk tooth
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2015 Nina Buday/Shutterstock. No use without permission.
Vágólapra másolva!
Egyes gyerekek már akár 100 dolláros bankjegyeket és dizájner ékszereket kapnak a párnájuk alá, amikor egy - egy tejfoguk kiesik, ami azt bizonyítja, hogy a fogtündér egyre nagylelkűbbé válik.
Vágólapra másolva!

A Delta Dental felmérése szerint az USA-ban egy kiesett tejfogért a fogtündér 2023-ban már átlagosan 6 dollárt adott a gyerekeknek, ami lényeges emelkedés 2001-hez képest. Néhány szülő a The Wall Street Journalnak elárulta, hogy fogtündérként még ennél is extravagánsabb ajándékokat adnak gyerekeiknek. 

A korábban fogorvosként dolgozó Mark Burhenne, aki az AsktheDentist.com weboldalt vezeti, elmondta, hogy egyes gyerekek egészen jelentős készpénzt, videójátékot, és gyakran még iPhone-t is kapnak tejfogukért cserébe, amit ő a szülők egymás közötti versengésének tulajdonít. 

Az Egyesült Királyságban élő Chidera Nig bevallotta, hogy 60 fontot, egy levelet, egy ezüst tündér nyakláncot és egy Louis Vuitton karkötőt adott a lányának. Férje akkor vette a dizájner darabot, amikor lányuk megszületett, és úgy érezte ez a legmegfelelőbb alkalom az ajándék átadására. 

"Ez volt az első tejfoga, amit elvesztett, és a folyamat kellemetlen érzés volt a lányom számára, ezért úgy döntöttünk, hogy megadjuk neki az extra fogtündér élményt" - nyilatkozta az asszony. "A gyerekkor olyan gyorsan elrepül, és mi hiszünk abban, hogy minden pillanatot meg kell becsülni, minden fontos életszakaszt meg kell ünnepelni" - tette még hozzá.

tejfog, kieső, gyerekkor, fog, fogsor, fejlődés
A kép csak illusztráció
Fotó: stopabox / Shutterstock/Copyright (c) 2023 stopabox/Shutterstock.  No use without permission.

A fogtündér nagylelkű ajándékai azonban oda vezethetnek, hogy a gyerekek egymással vetélkedve hasonlítják össze, hogy ki mit talált a párnája alatt, amikor kihullott a tejfoguk. 

Ezt érdemes lenne normálisabb mederbe terelni, mint ahogy például a Cheshire-ben élő Natasha Evans tette, aki három egyfontos érmét és két csokoládéérmét adott a lányának, és arra kérte, hogy az ajándékot ossza meg testvériesen a nővérével. Azonban még Evans is pórul járt, mert lánya, Rae eldicsekedett osztálytársainak a csokiérmékkel, amikre a többiek nagyon irigyek lettek. Így azóta egy - egy tejfog kihullása után már csak némi jelképes aprópénzt tesz a lánya párnája alá. 

Forrás: Sky News

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!