Záporoznak a hihetetlen akciók a lakásbiztosításoknál

Vágólapra másolva!
Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány, most először egy hónapig szabadon felmondhatjuk a szerződésünket az évfordulójától függetlenül. A biztosítók váltásra és maradásra egyaránt csábító kedvezményekkel ösztönzik az ügyfeleket.
Vágólapra másolva!

A Bank360.hu összegyűjtötte az akciókat, amelyekben akár 40-50 százalékos díjkedvezményt is adnak, és ingyenes vagy emelt összegben térítő szolgáltatásokat kínálnak.

Záporoznak a lakásbiztosítási akciók, ahogy az Origo megírta, idén márciusban lehetőség van arra, hogy az ügyfelek egy hónapig szabadon és ingyenesen felmondják a szerződésüket, függetlenül attól, hogy egyébként mikor van annak az évfordulója. Az új lehetőség jó alkalom arra, hogy a lakástulajdonosok átnézzék a sok éve kötött, mostanra esetleg elavult lakásbiztosításkat, és jobbat keressünk helyette. Ehhez például a jegybank mint felügyeleti szerv saját kalkulátora hasznos segítséget kínál, a biztosítók konkrét ajánlatait szintén össze lehet hasonlítani online lakásbiztosítás kalkulátorral

Businessman,Or,Lawyer,Accountant,Working,Financial,Investment,On,Office,,Using, lakásbiztosítás, ingatlanbiztosítás
Komoly akciókkal készültek a márciusi biztosítási kampányra a biztosítók
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2018 Freedomz

Ezekre a szempontokra érdemes figyelni váltásnál

A meglévő biztosításnál érdemes megnézni, milyen káreseményekre és mennyit fizet, és az most elegendő lenne-e a helyreállításhoz és az elveszett ingóságok beszerzéséhez. Az ingatlanban is történhettek olyan változások (például bővítés, napelem-telepítés vagy nagy értékű ingóság vásárlása), amelyek indokoltá teszik az értékkövetésen túl új biztosítási fedezetek bevonását vagy a biztosítási összeg növelését. 

Ha az értéknövekedést nem követi a biztosításunk, akkor kár esetén a biztosítási összeg nem lesz elegendő a helyreállításhoz, tehát valójában nincs teljesen biztosítva az ingatlanunk

 – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.

A kalkuláció alapján kiderülhet, hogy a meglévő biztosítónál is lehet kedvezőbb szerződést kötni, vagy érdemes inkább más társaságot választani. 

Milyen kedvezményeket kínálnak a lakásbiztosításhoz?

  • A biztosítók díjkedvezményt nyújthatnak az ügyfelek számára a díjfizetés módja és gyakorisága alapján. A legnagyobb kedvezmény az online bankkártyás vagy csoportos beszedési megbízással történő, éves díjfizetéssel érhető el.
  • Díjkedvezményt szerezhető elektronikus szerződéskötéskor, illetve az elektronikus kapcsolattartás és kárrendezés vállalalásakor (az utóbbi az egyszerűbb esetekben jellemző).
  • A több éves hűséget és a biztosítónál már meglévő szerződést is kedvezménnyel ismerik el a biztosítók (ez a hűség- vagy tartamkedvezmény, illetve a partnerkedvezmény).
  • Van olyan biztosító, amely az alapbiztosításhoz köthető kiegészítő biztosítások (fedezetek) számától függően is ad kedvezményt.
  • Minden biztosítónál elérhető a nap 24 órájában telefonos asszisztencia, amely az otthoni veszélyhelyzet elhárításában és a háztartási gépek meghibásodása esetén nyújthat segítséget, és küldhet szakembert. Egyes biztosítók átvállalják a vészelhárítás költségeit, abban viszont különbség van köztük, hogy milyen értékben, találni 30 és 150 ezer forintos összeghatárt is.
  • Egyes biztosítók online kárbejelentés estén néhány napos (3-5) kárügyintézést garantálnak, ellenkező esetben kötbért fizetnek az ügyfélnek.
  • A biztosítók többsége igény esetén tanácsadót is ajánl, aki online kommunikációs eszközökön keresztül vagy személyesen segíthet az igényeinkhez igazítani lakásbiztosításunkat.

A portál oldalán összegyűjtve tekinthető meg az, hogy melyik biztosító milyen akciót, kedvezményt kínál saját oldalain.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!