Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

Vágólapra másolva!
Meglepő kutatási eredményekről számoltak be tudósok a pirittel végzett munkájuk után. A különleges, aranyra hasonlító ásványról ugyanis megállapították, hogy a gazdasági szempontból nagyon fontos lítiumot is tartalmazhatja. Sőt: valódi aranyat is.
Vágólapra másolva!

A pirit a szulfidásványok közé tartozó ásványfaj. Szokás "a bolondok aranyának" nevezni, mert sárgás színével a valódi aranyra hasonlít, noha egyáltalán nem bír olyan értékkel, mint a nemrég jelentősen megdrágult nemesfém. Egyéb tulajdonságaikban egyébként nem hasonlítanak egymásra. A pirit mágneses, míg az arany nem, és utóbbi nem vesz fel olyan érdekes geometriai formákat a természetben, amelyeket a pirit igen.

pirit, pyrite, illusztráció,
A pirit nevű ásványt gyakran tartják a bolondok aranyának
Fotó: Shutterstock/olpo

Kutatók egy csoportja 15 kőzetmintát vizsgált meg, melyek nagyjából 390 millió évvel ezelőtt kialakult rétegekből származnak az amerikai Appalache-medencéből. A vizsgálatban lítiumot találtak a piritben. 

Márpedig a lítium igen értékes anyag, melyre a számítógépektől kezdve az elektromos autókig bezárólag igen nagy szüksége van a gazdaságnak. 

A vizsgálat eredményeiről tanulmányban számoltak be a tudósok. Ebben kiemelték, hogy a lítium piritpalákban kötődik meg az Appalache-medencében. Így ha a lítium gazdasági értelemben is kitermelhetőnek bizonyul, az a pirit kitermelésére is hatással van.

Mint írják: a felfedezésnek óriási jelentősége lehet, mert a pirit viszonylag gyakran előforduló ásvány. A lítium kitermelése viszont a kobalthoz hasonlóan rendkívül környezetszennyező. Ha viszont a pirit társaságában előforduló lítiumot kinyernék, akkor nem kellene annyi új bányát nyitni lítium miatt.

 

A "bolondok aranya" egyébként csak 2021-ig volt annak tekinthető. Abban az évben ugyanis kutatók kimutatták, hogy a pirit valóban tartalmazhat igazi aranyat.

pirit, pyrite, illusztráció,
Néhány éve kimutatták, hogy valódi aranyat tartalmazhat
Fotó: Shutterstock/olpo

A kutatók egyelőre vizsgálják, hogy pontosan milyen módon alakul ki az, hogy a lítium a pirittel egyszerre fordul elő, ami így némi túlzással talán, de a lítium miatti hajszában a "bolondok aranyaként" új aranylázat is kiválthat.

A piritet korábban a kénsavgyártásban használták.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!