Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

Vágólapra másolva!
Döbbentes, hogy milyen sok sületlenséget jóváhagytak nagy cégek döntéshozói egy-egy jól bejáratott márka újszerűnek gondolt saját termékeként. Többségük hatalmas bukás lett, bár akad közöttük vállalhatónak tűnő ötlet is, ami külső körülmények miatt nem lett sikeres. Megmutatunk néhányat a világ legfurcsább saját márkás termékeiből!
Vágólapra másolva!

Nem meglepő módon, a cégek általában azért találnak ki újdonságokat, hogy egy jól bejáratott márkanevet felhasználva több bevételre tegyenek szert. Nem is okvetlen egy szokatlan újdonságból remélnek komoly eladásokat (bár erre is van példa, mint néhány éve a Tesla lángszóróinál történt), hanem annak reklámerejétől, attól, hogy a márka megszokott termékeire irányítja a figyelmet egy furcsa innováció.

Néha azonban teljesen félrecsúszik a számítás, a saját márkás termék pedig nem hogy komoly eladási hullámot nem gerjeszt, hanem annyira kínos, hogy jobb visszavonni vagy csendben elhallgatni azt, mielőtt ellenkező hatást érnek el vele.

Vízmelltartóval ugrott fejest a sötétbe az Evian

Semmilyen előzetes felmérés vagy piackutatás nem előzte meg az Evian 2005-ös vizes újdonságát. A francia ásványvízmárka nyilván jó ötletnek gondolta azt a palacktartó vízmelltartót, amiben 2x1 liter vizet tárolhat viselője. Méghozzá azért, hogy mellkasa hűtést kapjon a nagy melegben, illetve ne kelljen amiatt aggódnia, újra tudja-e tölteni palackját napközben.

image

Nem meglepő módon, az egyúttal divatos ruházati kiegészítőnek szánt fejlesztést nem kapták fel a vásárlók, sőt, igazából méretes bukás lett belőle. Nem is olyan régen még egy elemzés is készült arról, mi lehetett a totális kudarc oka, de ez legfeljebb már csak az esettanulmányok iránt érdeklődő marketingszakembereknek érdekes, és jobb is elfelejteni az ötletet.

Lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!