Mérgező anyagokat találtak a Magyarországon is népszerű webes oldalak gyerekjátékaiban

Vágólapra másolva!
Az AliExpress, a Temu és a Qoo10 e-kereskedelmi platformokon értékesített egyes termékekről kiderült, hogy a megengedett biztonsági szintet jóval meghaladó mértékben tartalmaznak káros anyagokat - közölte a Koreai Fogyasztóvédelmi Ügynökség pénteken.
Vágólapra másolva!

A kínai és szingapúri székhelyű vállalatok által Dél-Koreában értékesített kozmetikumok és gyermekjátékok vizsgálata során a KCA megállapította, hogy a 88 ellenőrzött termékből 27 termék nem felel meg az ország biztonsági előírásainak.

A vizsgált 40 kozmetikai termék közül 7 esetében kiderült, hogy káros anyagokat tartalmaznak, például kátrányt, ólmot és rákkeltő krómot. 

A 28 darab, gyermekeknek szánt vízi játékból 11 pedig olyan mérgező anyagokat tartalmazott, mint a ftalát lágyítószer, nehézfémek és tartósítószerek.
Különösen a Temu által értékesített gumigyűrűkben találtak a megengedett szintnél 295-ször magasabb ftalát lágyítószert, és a szabványos szintnél 3,2-szer magasabb kadmiumot, míg az AliExpress által értékesített 40 színű szemfestékpalettában a megengedett szintnél 65-ször magasabb ólmot találtak.
A ftalát alapú lágyítószerek meddőséget okozhatnak, és irritálhatják a szemet, illetve a bőrt.

webáruház
Egyes webshopok által forgalmazott termékekben mérgező anyagok lehetnek 
Fotó: Shutterstock

A vizsgálat során biciklis bukósisakokat is ellenőriztek, itt a 10 vizsgált termékből 9 nem felelt meg az ország ütéscsillapítási szabványainak.

Az AliExpress és a Temu a Fair Trade Commission szervezettel a múlt hónapban kötött önkéntes megállapodás értelmében leállította a mérgező anyagokat tartalmazó termékek értékesítését. Így tett a Qoo10 is, amely a dél-koreai versenyhatóság alá tartozó KCA ügynökség ajánlása alapján állította le a kérdéses termékek forgalmazását.

A ftalátokokat PVC lágyítására használják, hogy rugalmasak legyenek a termékek. Padlóban, lambériában, műanyag burkolatokban és egyéb műanyag cikkekben is előfordulnak. Megtalálhatók élelmiszerekben, flakonokban, ruhákban és műszaki cikkekben egyaránt, a számítógép műanyag részeitől kezdve a telefonkábelen át a kábelszigetelésekig, valamint csövek, autóalkatrészek, adalékanyagok, festékek, lőszerek és szerszámok műanyag részeiben is.

A nehezen lebomló anyagok a legelterjedtebb szennyező anyagok, gyakorlatilag minden ember vérében, a hazai élővizekben és a házi porban is kimutathatunk ftalátszennyezést.

A szervezetbe elsősorban élelmiszerrel – a csomagolóanyagokról –, valamint porral belélegezve kerülhetnek. A ftalátok használatát az Európai Unióban a szaporodási képességet, illetve a gyermek fejlődését károsító hatásaik miatt korlátozzák. 

Az AliExpress felhasználóinak száma Dél-Koreában két év alatt több mint kétszeresére, 8,87 millióra nőtt, a Temu felhasználóinak száma pedig 8,29 millióra ugrott a kormány adatai szerint.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!