Pornósként dúsgazdag lett, mégis mindent feladna mindent, hogy megvalósítsa álmát

Vágólapra másolva!
John Legendary 2021-ben otthagyta vállalati állását, hogy a felnőttiparban dolgozzon. Jelenleg több százezer dollárt keres, de mindezt örömmel feladná, hogy az álmait megvalósítsa.
Vágólapra másolva!

A 39 éves, háromdiplomás John Legendary repülőgép- és űrhajómérnökként kezdte, majd 2021-ben átnyargalt a felnőttipar területére (egyes források szerint kirúgták, amikor a főnöke rájött, hogy mellékállásban pornózik), ahol rövid idő alatt rengeteg pént keresett, de kész ezt a fényes karriert feladni. 

Habár már mérnökként is nagyon sikeres volt, hiszen hatszámjegyű volt a fizetése, John olyan karrierre vágyott, amelyben több a pezsgés, és amelyet főleg a szenvedély éltet. 37 évesen végül úgy döntött, hogy beleveti magát egy olyan iparágba, ahol 

ma már évi 175.000 és 200.000 dollár közötti összeget keres.

A Daily Starnak adott exkluzív interjúban a férfi bevallotta, hogy eddig már legalább 1.500 nővel szexelt, de nagyon szeretné abbahagyni a pornózást, hogy betörhessen a filmes szakmába. A detroiti születésű férfinak, akit kétszer is díjaztak a filmjei miatt, van már némi tapasztalata a televíziózásban, hiszen szerepet kapott egy nagyszabású, HBO Max-os produkcióban, és ez hozta meg számára a kedvet a folytatáshoz. 

John, Legendary,
John Legendary
Fotó: Photo by Gabe Ginsberg/Getty Images / Photo by Gabe Ginsberg/Getty Images

"Egy burkoltan szexuális jellegű szerepet kaptam meg, ami nem volt tényleges aktus, csupán orális szexjelenet. Azért engem választottak, mert olyan férfi kellett nekik arra a szerepre, aki nagyon jó a szexuális típusú színészkedésben. Ez volt életem legklasszabb élménye. Saját lakókocsim volt, profik készítették el a sminkem, a tetoválásom, saját fodrászom volt, és még az ételt is házhoz kaptam. Annyira menő, szürreális élmény volt, amiből még többet akarok" - mesélte John. 

Annak érdekében, hogy valóban esélye legyen befutni a filmiparba, elkezdett színészi, improvizációs, komédia- és szkeccsíró órákra járni. Azóta John már az előadóművészet mellett belekóstolhatott a produceri és a rendezői munkákba is, sőt saját produkciós márkát is indított, a LegendaryX.com-ot. 

image

Egyelőre azonban az elkövetkező néhány évben még biztosan nem fogja feladni OnlyFans-es munkáját sem. John azonban sok időt, energiát és pénzt akar fordítani az októberben indított saját weboldalára. 

Forrás: Daily Star

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!