Itt a bejelentés Szerbia fehér aranyáról: ez mindent megváltoztathat Európában

Vágólapra másolva!
Csak megfelelő garanciák mellett, és a környezet megóvása mellett kaphat engedélyt a lítium kitermelése - mondta hétfő este Aleksandar Vučić szerb elnök. A Szerbiában kitermelésre váró lítiumtartalék döntő fontosságú lehet az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok gyártásában.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, Szerbiában található Európa legnagyobb ismert lítiumtartaléka. A fehér aranynak is hívott lítium nélkülözhetetlen az elektromobilitás elterjedéséhez, azaz az elektromos járművek gyártásában. A tartalék nagysága akkora, hogy megfelelő  volumenű kitermeléssel szinte a teljes, jelenlegi európai lítiumigényt fedezni lehet. Ezért minden hírnek nagy jelentősége van, ami leendő lítiumbányáról érkezik. 

A bányát a világ egyik legnagyobb bányaipari vállalata, a Rio Tinto működtetné.

Június első felében arról számoltunk be a Financial Times alapján, hogy Szerbia hamarosan engedélyt adhat a Rio Tinto bányavállalatnak, hogy folytassa a lítiumbánya megnyitásának előkészületeit a balkáni országban, mindezt azt követően, hogy Aleksandar Vučić elnök kormánypártja megszilárdította hatalmát a legutóbbi választásokon.

Lítium-karbonát egy törökországi feldolgozóban, lítium, lithium
Lítium-karbonát egy törökországi feldolgozóban
Fotó: Ali Atmaca / Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency

Aleksandar Vučić szerb elnök a most hétfőn megrendezett sajtókonferencián azt mondta, hogy a nyugat-szerbiai lítiumbánya megnyitásáról szóló döntés "nem fog gyorsan megszületni", és hozzátette azt is, hogy a projekt akár le is állhat 2028-ban, abban az évben, amikor a bánya a várakozások szerint a termelési terv alapján megkezdhetné működését. 

A szerb elnök azt is mondta, hogy 

megfelelő garanciákat szeretnének kapni arra, hogy a természeti környezetet megóvják a kitermelés beindítása mellett, és olyan bányahulladék lerakót alakítanak ki, mely minden európai szabványnak és előírásnak megfelel.

 Vučić elnök itt a projektben érdekelt németekre utalt, hiszen az elektromos autókra való átállás folyamatát megkezdő német autógyártás számára kulcsfontosságú, hogy csökkentse függőségét az Európán kívüli lítiumtól. Erre a szerbiai Jadar-készlet jelenthet egy lehetséges megoldást.

A szerb vezető az N1 tudósítása szerint ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a lítium nagyon fontos Szerbiának, az "erről szóló vitát meg kell nyitni", de "semmit nem lehet erővel kikényszeríteni."

A szerb elnök a lítium fontosságra utalva azt is kijelentette, hogy szerinte amiatt háborúkat fognak vívni a jövőben.

A Balkánon a szerbiai tartalék mellett máshol is találtak értékes lítiumkészletet. Miként az Origo arról tavaly novemberben beszámolt, hatalmas lítium-karbonát, illetve más, Európában nagyon keresett ásványokban gazdag bosznia-hercegovinai lelőhelyről tett bejelentést egy svájci bányaipari vállalat, az Arcore.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!