Drasztikus fellépésre készül a kormány: szerdától változhatnak az üzemanyagárak

Vágólapra másolva!
A kőolaj világpiaci árának emelkedése önmagában nem indokolt volna akkora mértékű drágulást a hazai üzemanyagkutakon, mint amit az elmúlt hetekben tapasztaltunk – ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza, Suppan Gergely mondta az InfoRádióban. A helyettes államtitkár nem zárta ki, hogy beavatkozik a kabinet az üzemanyagpiacon, ha nem jön valamilyen árkorrekció. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ATV-nek azt mondta, szerdán tárgyalhat a kabinet az üzemanyagárakról.
Vágólapra másolva!

Az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést, erről beszélt az ATV-nek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki emlékeztetett, hogy még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartaniuk.

Ennek érvényt fogunk szerezni, vagy úgy, hogy a kiskereskedők megértik, és nem játsszák ki ezt az elvárást, vagy úgy, hogy komoly szabályozói lépésekkel be fogunk avatkozni.

"Nem értjük ezeket az ármozgásokat, hiszen az elvárások, amik az elmúlt hónapban megszülettek, továbbra is fennállnak." 

– fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.

Az elmúlt hetekben elszálltak az árak a kutakon

Múlt pénteken közölte a szomszédos országok üzemanyagárait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amiből kiderült, hogy mind a benzin, mind a gázolaj átlagára magasabb Magyarországon, mint a környező országokban, ezért a kormány újfent felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy a családok védelme érdekében térjenek vissza a korábbi hónapok gyakorlatához, és mérsékeljék áraikat a szomszédos országok átlagára alatti szintre. A kabinet jelezte: ellenkező esetben kész beavatkozni az üzemanyagpiacon - írja a Világgazdaság.

Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza az InfoRádióban kedden azt mondta, ha nem valósul meg a várt árkorrekció, akkor lépni fognak. 

Most még várunk, milyen reakciók lesznek a közleményünkre.

Úgy fogalmazott: azt tapasztalták az elmúlt időszakban, hogy jelentős mértékű áremelkedés volt idehaza az üzemanyagoknál, ami a benzint is érintette, a gázolaj esetében pedig még kirívóbban jelentkezett. Az egyik fő ok a kőolaj világpiaci árának emelkedése, ám az NGM helyettes államtitkára szerint ez sem indokolna ekkora mértékű drágulást. 

benzinkút
Az elmúlt hetekben elszálltak az üzemanyagárak a magyar kutakon
Fotó: Origo

A KSH múlt pénteki jelentése szerint:

  • miközben a benzin átlagára a szomszédos országokban 606, addig itthon 610 forint volt, és szombaton 613 forintra emelkedett, keddtől pedig már 615 forint lesz literje a hazai kutakon. 
  • A gázolaj esetében pedig a szomszédos országokban a múlt pénteki adatok szerint 611 forintos átlagárat jegyeztek fel, míg Magyarországon szombaton 629 forintra drágult, keddtől pedig már 633 forintot kell érte fizetni, tehát több mint 20 forint a különbség.

Suppan azt ígérte, a következő napokban figyelemmel követik, hogy megtörténik-e az általuk kért árkorrekció, és visszatérnek-e a hazai árak a régiós átlagszintre. Ellenkező esetben lépni fognak.

A benzinkutasok visszaszóltak a kormánynak

A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke korábban úgy fogalmazott az ATV Híradónak: egyedül a minisztériumon múlik az üzemanyagárak csökkenése. „A kereskedőknek semmi, semmi, ismétlem semmi felelőssége nincs az áremelkedésben (…) Egyértelműen kijelenthető: a magyarországi üzemanyagár túl van adóztatva” – fogalmazott Egri Gábor. 

Erre Suppan Gergely úgy reagált, hogy téves értelmezés, hogy nagyon magasak lennének Magyarországon az üzemanyagokat terhelő adók, több nyugat-európai országban sokkal kedvezőtlenebb a helyzet.


 

 


 

 


 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!