Nagy a baj: rémisztő halat fedeztek fel a Hévízi-tóban

Vágólapra másolva!
A Hévízi-tóban egy új inváziós halfajt fedeztek fel, ami veszélyt jelenthet a tó őshonos fajaira. A szakemberek szerint a hal egy akváriumból kerülhetett a tóba.
Vágólapra másolva!

Az idegenhonos fajok a vizekben is megjelenhetnek, a Hévízi-tóban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai még 2022-ben egy nem beazonosítható halfajtát fedeztek fel, amiről időközben kiderült, hogy 

a Brazíliában őshonos párducmintás vértesharcsáról (Pterygoplichthys disjunctivus) van szó.

A hal vélhetően egy akváriumból került a tóba, a csaknem 60 centis, algaevő harcsára emlékeztető faj ráadásul remekül érezte magát a vízben, és be is fészkeltek a partfalba. A természetvédelmisek a merülés során több száz ivadékot is felfedeztek. Bár a vértesharcsa az emberekkel barátságos, a tóban élő hazai fajokra veszélyt jelenthet.

A Brazíliában és Bolíviában egyaránt őshonos, a Rio Madeira medencéjében és mellékfolyóiban fellelhető faj rendkívül jól alkalmazkodik. Algát és moszatot fogyasztanak, valamint különböző vízinövényeket és elpusztult állatokat - írja a Promotions.hu. Jelenléte pedig nagyban megváltoztathatja környezete korábbi ökoszisztémáját, inváziós fajként viselkednek, több helyen megfigyelték, hogy megváltoztatják a víztestekben a táplálékviszonyokat az őshonos fajok kárára, vagyis táplálékkonkurenciát jelenthetnek.

A párducmintás vértesharcsa a tepsifejűharcsa-félék családjába (Loricariidae) tartozik, több mint 700 fajjal együtt. Testüket erős csontpajzsok védik, nagyrészt növényekkel táplálkoznak.

Párducmintás vértesharcsa
A párducmintás vértesharcsa néhány éve jelent meg a Hévízi-tóban
Fotó: BfNPI 

Élőhelyeik többnyire gyors folyású folyók, patakok 3000 méteres tengerszint feletti magasságig, de előfordulnak szinte minden egyéb vizes élőhelyen is, brakkvizes torkolatokban, alacsony pH-jú „fekete vizekben”, barlangok vízfolyásaiban.

Nem túl magas a hőmérsékleti igénye, 22°C feletti vízben már jól érzi magát. 

Az egyik legnagyobb méretűre megnövő faj a családon belül, kifejlett egyedei elérhetik akár a 60-70 centiméteres testhosszúságot is. 

A világ számos országába (USA/Florida, India, Indonézia, Japán, Szingapúr, Tajvan, Fülöp-szigetek) betelepítették már, kivadult állományai élnek Bangladesben, Hondurasban, Törökországban, Malajziában, Mexikóban és Puerto Ricóban.

Azokon a területeken, ahol nem éltek vértesharcsák, az őshonos ragadozók (halak, madarak, emlősök) nincsenek felkészülve ezeknek a halaknak a páncéljára és az elcsontosodott, tüskeszerű mellúszóikra, emiatt könnyen megsérülhetnek, megfulladhatnak.

 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!