Igazi csodafegyver van a magyar cégek kezében

Vágólapra másolva!
Pablényi Attila szerint ahol van képzés, ott az alkalmazottak úgy érzik, törődik velük a munkáltató. A DFT-Hungária vezérigazgatója a Világgazdaságnak többek között elmondta, hogy a GINOP Plusz–3.2.1–21 program keretében a hazai vállalkozások összesen 15 milliárd forintra pályázhatnak ennek megvalósítására.
Vágólapra másolva!

„Azt tapasztaljuk, hogy a nagyvállalati szektorban bátrabban költenek képzésekre itthon, legtöbbször a saját előírásaik, szabályaik, elvárásaik miatt. A hazai kkv-k is kezdenek hozzájuk felzárkózni" – mondta a Világgazdaságnak Pablényi Attila, a három évtizede humánfejlesztéssel foglalkozó DFT-Hungária vezérigazgatója.

A szakember emlékeztetett: 

a GINOP Plusz–3.2.1–21 program keretében a vállalkozások összesen 15 milliárd forintra pályázhatnak. A kis- és középvállalatok esetében 75 millió forint, a nagyvállalatoknál 150 millió forint a felső határ.

A támogatás aránya a legkisebb cégeknél 70, a közepes méretűeknél 60, a nagyvállalatoknál pedig 50 százalék lehet. A források nemcsak a képzési és szakmai megvalósítás költségére, hanem bértámogatásra is igényelhetők.

Pablényi szerint a képzésekre mindenki csodafegyverként tekint, pedig csak az elvégzésük után válik azzá, főleg a munkaerő-megtartó képessége miatt.

A legnépszerűbb fejlesztési témák 

  • a konfliktuskezelés, 
  • a vezetőképzések, 
  • a kommunikáció, 
  • az együttműködés-fejlesztés, 
  • a lean és 
  • az időgazdálkodás. 

A leannek például az a lényege, hogy miként lehet a vevő számára a lehető legnagyobb értéket előállítani a lehető legkisebb erőforrás, idő, energia és erőfeszítés felhasználásával. 

vállalkozás, kkv
a GINOP Plusz–3.2.1–21 program keretében a vállalkozások összesen 15 milliárd forintra pályázhatnak
Fotó: PhotoAlto/Eric Audras / Altopress/Eric Audras 

A GINOP Plusz-3.2.1–21 esetében a korábbi pályázatokhoz képest a döntési folyamat jelentősen lerövidült, mindössze 8–14 napra. Ez a lehetőség egész Magyarország számára elérhető, így a Pest vármegyei és budapesti cégek is jogosultak indulni a pályázaton. Ez azért fontos, mert hiába fut a pályázat harmadik üteme, sok vállalat még mindig úgy gondolja, hogy nem jogosult a forrás igénylésére. Emiatt is támogatjuk a cégeket díjmentes jogosultságvizsgálattal. Ez lehetővé teszi, hogy a társaságok gyorsan hozzájussanak a szükséges forrásokhoz, és elkezdjék a képzéseket. A projektek megvalósítására 18 hónap áll rendelkezésre. 

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak legnagyobb operatív projektje. 

Keretösszege a hazai társfinanszírozással együtt 2300 milliárd forint. A program a gazdasági növekedést, a hazai vállalkozások versenyképességének fokozását és a teljes foglalkoztatás elérését támogatja a pályázataival.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!