A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Egy anya több millióért megcsináltatta a melleit, majdnem belehalt

Vágólapra másolva!
A 30 éves Talyah Reid boldogsága határtalan volt, amikor családja egy mellműtéttel lepte meg születésnapja alkalmából, amire már régóta vágyott. A beavatkozás után azonban nem volt felhőtlen az öröme, ugyanis mellei váladékozni kezdtek, és fekete foltok jelentek meg rajta, és iszonyú fájdalmai voltak. Végül meg kellett válnia frissen beültetett implantátumaitól, és hónapokba telt, mire felépült.
Vágólapra másolva!

A nőnek 3 gyereke születése után ugyanis minden vágya az volt, hogy feszesebb, formásabb mellei legyenek, ezért már 8 éve folyamatosan kutatta a megfelelő klinikát, ahol szépészeti műtéteket végeznek. Végül egy törökországi klinikára esett a választása.

Januárban végre teljesült a vágya, ezért gyorsan le is foglalta a jegyet, és február 2-án 

Törökországba repült azzal a reménnyel, hogy a műtét után végre magabiztosan térhessen haza, a merseyside-i Huytonba.

Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock/Marko Poplasen

 

Nyolc éve terveztem ezt a műtétet. Nem akartam nagyobb melleket, csak a formájukat szerettem volna visszakapni, ami a gyerekek születése után elveszett, ezért már évek óta nem voltam hajlandó bikinit fölvenni és fürdőbe járni, mert szégyelltem őket

- mondta Talyah.

"Korábban sosem volt pénzem egy ilyen műtétre, ám folyamatosan nézegettem az influenszereket, hogy ők hol csináltatták, hogy megtaláljam a számomra tökéletes helyet, mire összespórolom rá a pénzt. Végül a harmincadik születésnapomra ezt kaptam ajándékba a családomtól, és addigra ki is választottam egy szimpatikus klinikát, amelyről csupa jót olvastam az interneten, és láttam is a korábbi munkáikat, ezért úgy döntöttem, hogy lefoglalom az időpontot"- tette hozzá.

Talyah végül kifizette a műtét díját, majd február 3-án kés alá feküdt. Azonban 

már a kezdetektől fogva gyanúsnak tűnt számára, hogy minden olyan gyorsan történt. Ám amikor felébredt, még úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van.

"Készpénzben fizettem, aláírtam a papírokat, és már toltak is be a műtőszobába. Mire felébredtem, már kész is voltam. Az orvos azt mondta, normális, ha kezdetben érzek némi fájdalmat, mint minden műtét, ez is jár némi kellemetlenséggel. Én megnyugodtam, mivel a mellem formája végre olyan volt, amire mindig is vágytam, és ez mindenért kárpótolt.

Kezdetben elégedett is volt az eredménnyel, azonban 

rövid időn belül kellemetlen tüneteket tapasztalt. A bal mellében egy csomó keletkezett, majd hirtelen a duplájára duzzadt, a műtéti hegek mentén tályogok kezdtek nála kialakulni.

Kénytelen volt emiatt orvoshoz fordulni, aki először antibiotikumokkal és fájdalomcsillapítókkal próbálta kikúrálni, ám két hét alatt tovább romlott az állapota, mire az orvos közölte vele a rossz hírt: 

a hegek elfertőződtek, ezért az implantátumokat azonnal el kell távolítani. 

"Mély depresszióba süllyedtem, és nagyon dühös voltam a klinikára. Minden létező módon próbáltam velük kapcsolatba lépni, de nem válaszoltak, így viselhettem egyedül a hibáik következményeit"- mondta a nő, akinek olyan kínzó fájdalmai voltak, hogy egy vízforralót sem tudott felemelni.

Talyah öt napot töltött kórházban, majd 

hosszú hónapokba telt, mire felépült, ám ahogy fogalmazott, csak a szerencsés véletlennek köszönheti, hogy túlélte.

Ezért mindenkinek azt javasolja, kerüljék nagy ívben a külföldi klinikákat, ahol gyanúsan kedvező áron kínálnak szépészeti beavatkozásokat, az egészségen ugyanis nem éri meg spórolni.

Talyah reméli, egyszer meg tudja még műttetni a melleit, persze sokkal emberibb körülmények között. Anyja ezért egy adománygyűjtő oldalt hozott létre a fiatal nő számára.

Egy nem szakszerűen végzett plasztikai beavatkozás valóban életveszélyes lehet, sőt, volt rá példa, hogy halált okozott. Ilyen tragédia áldozata lett egy 34 éves, kubai sportolónő, Maricet Espinosa González is. Így járt egy 30 éves modell, Donna Butterfield is, aki egészen Mallorcáig utazott a drága beavatkozás miatt.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!