Ez a hatalmas mellű bombázó addig pucérkodott, amíg meg nem vette álmai sportautóját – fotó

Vágólapra másolva!
A pornós autóversenyző Renee Gracie-nek több százezer rajongója van. Az erotikus képeiért pedig rengetegen fizetnek is. Ebből tudta most megvenni új autóját, egy több, mint 70 millió forintos sportkocsit.
Vágólapra másolva!

A fiatal ausztrál pornómodell egy időre abbahagyta az autóversenyzést, de csak azért, hogy megvehesse álmai autóját, amely több, mint 70 millió forintba került. Minderre pedig meztelenkedéssel kereste meg a pénzt, hét év alatt.

Most újra versenyzik, de a filmes karrierjét sem hagyta abba. Nem véletlen, milliókat keres azzal.

Korábban a lány a versenyzés iránti szeretetéről is beszélt, és arról, hogy mik a tervei. 

Nagyon szívesen meglátogatnám az Egyesült Királyságot. Az elkövetkező néhány évben az a célom, hogy elkezdjek versenyezni a tengerentúlon is

 - mondta.

Mindezt azzal indokolta, hogy számos brit követője is van, akikkel szeretne találkozni.

"Az Egyesült Királyságban van egy forduló a GT World Challenge Europe Bajnokságon. Úgy gondolom, hogy ez egy csodálatos esemény lenne versenyezni" – mondta.

image

A lány autóján egy feltűnő kék-fehér, OnlyFans felirat is van.

Ahogy korábban megírtuk, a bokszlegenda, Tyson Fury ringlánya, Charlotte Elise Fox folyamatosan megbabonázza a rajongóit az Instagram-posztjaival. A lenyűgöző Insta-modell láttán még az is megszereti a bokszot, aki soha életében nem követte ezt a sportágat.

Charlotte Elise Fox
A hihetetlenül szexi ringlány, Charlotte Elise Fox
Fotó: Charlotte Elise Fox/Instagram 

Nem meglepő, hogy a 27 éves szépséget 230 ezren követik az Instagramon, ahol szinte naponta lepi meg a követőit újabb és újabb bejegyzésekkel. 

A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozó Amanda Leonról pedig azután írtunk, hogy kitalálta, hogy hatalmas és felejthetetlen esküvőt és még grandiózusabb és álomszerűbb nászutat szeretne. Ezért rajongóinak kezdte árulni a fürdővizét, méghozzá palackonként 31 fontért.

Azt talán a szuperszexi influenszer sem gondolta volna, hogy a teljes készletét már négy nap alatt elkapkodják a megszállott rajongói. Az OnlyFans-sztár természetesen figyelmeztette vásárlóit, hogy a fürdővíz fogyasztásre nem alkalmas. 

Így a lány álmai esküvője és nászútja biztosan megvalósulhat. Amanda büszkén hangoztatta, hogy vőlegénye, Vicenzzo, teljes mértékben támogatta őt ebben a vállalkozásban, sőt még segített is neki palackokba zárni az értékes fürdővizet. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!