<P>Újabb eurózuhanás a valutapiacokon</P>

Vágólapra másolva!
A múlt héten az euró a 0,83-0,85 USD, a dollár, illetve a 107-108 JPY szinteken ingadozott. Az euró újabb zuhanását ezúttal Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke okozta nyilatkozatával.
Vágólapra másolva!

Wim Duisenberg kijelentette, a külső okok (izraeli-palesztin konfliktus) miatt bekövetkezett gyengülés esetén nem látja értelmét a hét vezető gazdasági hatalom (G7) összehangolt intervenciójának a közös valuta védelmében. Ezzel az "utolsó szalmaszáltól" fosztotta meg az amúgy is gyengülő trenden mozgó eurót.
Euroland vezető politikusai közül sokan kemény kritikával illették az elmondottak miatt, sőt lemondását sürgették. Erre azonban nem került sor, már csak azért sem, mert az euró útjára bocsátásakor, 1999. január 1-jével az egyébként négy évre szóló megbízatást megelőző német-francia feszültséget az általa vállalt kötelezettséggel oldotta fel: eszerint két év elteltével átadja székét a francia jelöltnek, a két év pedig közeledik a végéhez.
Az eurót gyengítette az amerikai elnökségre pályázó George W. Bush gazdasági tanácsadójának kijelentése, amelyben az amerikai központi bankot az euró védelmében néhány hete végrehajtott összehangolt intervencióban való részvétel miatt kritizálta.
Tony Blair angol miniszterelnök szavai sem használtak, amikor azt mondta: ha mostanában arról kellene dönteni, hogy Nagy-Britannia csatlakozzon a közös valutához, vétójogával élve megakadályozná azt.
A legfrissebb gazdasági adatok sem segítették a közös valutát, szeptemberben az eurózónában éves szinten 2,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ami egy újabb kamatemelés lehetőségét vetette fel, ennek a gazdaságra gyakorolt fékező hatása miatt tovább estek az euró jegyzései, ismét megdőltek "minden idők" negatív rekordjai, a dollárral szemben a 0,8324 EUR/USD, a jennel szemben a 89,50 JPY/ EUR jelentette a mélypontot.
Félő, hogy ezzel még nem ér véget a folyamat, sokan már a 0,80 EUR/USD szintet tűzték ki célul.
A Közel-Keleten nagy nehezen tető alá hozott tűzszüneti megállapodás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a dollár iránti hatalmas kereslet csak átmenetileg enyhült, árfolyama ezt követően újból emelkedett. Ebben az sem tudta érdemben gátolni, hogy a Wall Streten tovább csökkentek a részvényárfolyamok, a Dow Jones Index, ha átmenetileg is, de a lélektani határt jelentő 10 000 pontos érték alá süllyedt.
Japánban a szigetország 11. legnagyobb biztosítótársasága vált fizetésképtelenné, ami a második világháború óta a legnagyobb csődöt jelentette az iparágban.
A héten ismertté vált amerikai gazdasági adatok szerint augusztusban a külkereskedelmi deficit 29,44 milliárd dolláros értéke elmaradt mind az előző havi, mind a várt értéktől. Szeptemberben az ipari termelés 0,2 százalékkal nőtt, a kapacitáskihasználás 82,2 százalékos volt. A fogyasztói árak 0,5 az élelmiszer- és energiaárak nélkül 0,3 százalékos emelkedést tükröztek. Az új lakások építése 0,3 százalékkal nőtt.
Ezen a héten előreláthatólag az euró jegyzései a 0,83-0,86 USD szintek körül fognak ingadozni. Egyre erősebben hallatszik azonban azoknak a hangja, akik a magas olajárnak és a túlzottan erős dollárnak a világgazdasági növekedést fékező szerepét hangsúlyozzák, ezzel párhuzamosan ismét erősödnek az intervenciós félelmek, ami lendíthet az eurón.
A forint árfolyama nem változott Bécsben, az osztrák bankok 5 schillingért vásároltak, 5,60-ért adtak el 100 forintot.

Szatmári Sándor

(Magyar Hírlap)