Adószám újszülötteknek

Érdemes már a gyerek megszületésekor kikérni az újszülött adószámát, mert jövőre ez lesz az egyik lehetséges módja a gyermek azonosításának az adókedvezmények igénylésekor - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese a jövő évi adóváltozásokról szóló konferencián csütörtökön, Budapesten.

Az elnökhelyettes elmondta: idén még csak akkor kell azonosítani a gyermekeket, ha a kedvezményt a két szülő megosztva veszi igényben, jövőre viszont már minden esetben szükség lesz erre. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint azért érdemes saját adószámukkal azonosítani a gyerekeket, és ezt már a születéskor kikérni, mert erre az okmányra amúgy is szükségük lesz a későbbiekben. Az azonosításra azért van szükség, hogy a gyermekkedvezményeket csak az arra jogosultak vehessék igénybe.

Jövőre egy gyermek után az adókedvezmény havi mértéke 3.000 forint lesz, míg két gyermeknél gyermekenként havonta 4.000 forintot, háromnál pedig gyermekenként havi 10.000 forintot lehet igénybe venni. A jövő évi adózásban az is újdonság lesz, hogy a magzat már 91 napos korától adókedvezményre jogosít. Az adómentességek köréből az elnökhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisvállalkozásoknak 10 millió forintos nyereségig nem kell adót fizetni, ha ezt beruházásra fordítják. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint ezt széles körben lehet majd igénybe venni, mivel az autóvásárlás is beruházásnak minősül, ha négy évig megfizetik a gépjármű használatához szükséges adót. A tőkejövedelmek adóztatása visszamenőleges hatállyal történik, így a régebben olcsón vásárolt részvényeket érdemes az év végén átkötni, hogy január 1-én már a magasabb ár képezze az adóalapot - derült ki az elnökhelyettes beszámolójából.

A külföldi állampolgároknak magyarországi jövedelme jövőre már nem számolható el önálló tevékenységként, így nem számolhatnak el automatikusan 10 százalékot költségként. Vámosi-Nagy Szabolcs hozzátette: ez a 10 százalék egy-egy külföldi állampolgárnál általában a magyar fizetések egy főre jutó havi átlagát teszi ki.

Lényeges változás lesz a jövő évi adózásban, hogy a reprezentációs költségek természetbeni juttatásnak minősülnek, így adókötelesek lesznek. Ugyanakkor a törvény szerint azt is könyvelni kell, hogy a cég által nyújtott kávét ki issza meg, mivel az alkalmazottak után nemcsak adót, hanem a járulékokat is meg kell fizetni.

(MTI)

Ajánlat:

Üzleti Negyed - Adó rovat