A jövő évtől személyijövedelemadó-köteles a "repi", azaz azoknak a termékeknek, szolgáltatásoknak az értéke, amelyet a magánszemély hivatali, diplomáciai esemény alkalmával kap, reprezentáció címén. Erről a november közepén megjelent adótörvény intézkedik.
A kétéves büdzsébe azonban bekerült egy apró kiegészítés: továbbra is adómentes - kivételképpen - az a reprezentáció, amelyet az államfő, a kormányfő, a házelnök, a külügyminiszter államközi vagy az államok feletti szervezetekkel kapcsolatos diplomáciai esemény során nyújt. A külügyi tárca gazdája "a külképviseletek által közvetve" is adómentesen reprezentálhat - áll a módosított adótörvényben.
A korrekció a szavazás előtt egy nappal, a parlament költségvetési bizottsága "koherenciazavar-elhárító" javaslataként került a T. Ház elé. Mód volt ugyanis a jogi összefüggések helyreállítását célzó indítványok előterjesztésére. Egy másik, a foglalkoztatási törvénybe illesztett pontosítás szerint a repiköltség személyijövedelemadó-köteles ugyan, ám munkaerő-piaci járulékot nem kell utána fizetni - szavazta meg a T. Ház.
Ugyancsak a néhány hete elfogadott adótörvényt módosították, amikor törölték belőle azt a passzust, hogy a kincstár megelőlegezi a megyei egészségügyi pénztárak ez év utolsó két hetében folyósítandó családtámogatási ellásait. Ezt azzal indokolták, hogy a megelőlegezés felesleges, a jövő év elején induló Területi Államháztartási Hivatalok ugyanis jogutódként veszik át a kincstár e feladatait.
Eörsi János
(Magyar Hírlap)
Korábban:
Javuló életszínvonalat ígér a kétéves költségvetés
(2000. december 20.)