<P>Magasan maradhat a búza ára</P>

Vágólapra másolva!
Magyarországon az aratásig magasan marad a búza ára és a betakarítás után sem csökken tonnánként 22-27 ezer forint alá a felvásárlási ár - állítják a Népszava által megkérdezett szakértők. A világ gabonakészletei ugyanis lecsökkentek és ennek hatására a kenyérgabona világpiaci ára is növekedésnek indult. Kelet-Közép-Európában valamivel rosszabb a helyzet, hiszen az aszály miatt jó néhány térségbeli ország szorul importra.
Vágólapra másolva!

Kelet-Közép-Európában nincsen elég kenyérgabona. A közelmúltban Románia és Bulgária is jelezte, hogy nagyobb mennyiségben szeretne búzát exportálni, de a hírek szerint Szlovénia és Ukrajna is kénytelen külföldről megvásárolni az őrölni valót. A térségben tapasztalható hiány akár kapóra is jöhetne a magyar gabonakereskedőknek, ám ők nem tudják kihasználni a kínálkozó lehetőséget, mert a hazai termésből csak kevés kerülhet kivitelre. Az agrártárca hivatalos adatai szerint tavaly az 1999-es termésnél 1,1 millió tonnával több búzát takaríthattak be a magyar gazdák, ám úgy tűnik, a 3,7 millió tonnás termés jóformán csak a belföldi igények kielégítésére elegendő. A jó minőségű búza hiánycikk Magyarországon - erősítette meg a piaci híreket Lakatos Zoltán, a Gabona Terméktanács elnöke. Jelenleg a piacon tonnánként 35-37 ezer forintért lehet kenyérgabonát venni, a termésért azonban a külföldi vevőkön kívül néhány magyar malom is versenyez.

Más országok részéről mutatkozik ugyan érdeklődés a magyar búza iránt, ám a kivitel havonta 40-50 ezer tonna körül alakul - nyilatkozta a Népszavának Makay György, a malmok és kereskedők érdekeit képviselő Gabonaszövetség főtitkára. A szállítmányok leginkább a környező országokban találnak vevőre, az Európai Unióba és tengerentúlra nem nagyon jut a magyar búzából. Makay szerint egyébként Bulgária az állami készletek felszabadításával valószínűleg enyhítheti a hiányt, Románia pedig amerikai segélyből szeretné megoldani a problémáját. Ha a szomszédos ország a vámcsökkentés mellett versenyképes árajánlatot is tesz a magyar kereskedőknek, akkor a piac átrendeződhet, ám több százezer tonnás exportra így sem lehet számítani - jelentette ki Makay.

A mostani hiányhelyzet azonban kedvező piaci kilátásokat teremt az idei esztendőre a gabonatermelők számára. Uhercsák András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtanácsosa szerint tavaly közel 30 millió tonnával csökkent a világ gabonakészlete, így a fogyasztás már csaknem 5 százalékkal meghaladja a termelést. Emiatt, elsősorban a tavalyi 12-13 százalékos gabonaár-emelkedésnek köszönhetően, az elmúlt években tapasztalt 90-95 dolláros tonnánkénti gabonaár 115-120 dollárra is növekedhet. A magyar piacon tehát idén aratáskor tonnánként akár 26-27 ezer forintért is eladhatják a termést a gazdák. A termelői érdekképviselettel egyetért a Gabona Terméktanács elnöke is. Lakatos Zoltán szerint a betakarításig tovább nő a külföldi kereslet és a hazai malmok magtárai is kiürülnek. A felfokozott kereslet miatt, amennyiben a természeti csapások nem okoznak jelentős terméskiesést, a vevőknek tonnánként 22-27 ezer forintot kell majd fizetni az új termésű kenyérgabonáért.

Mihálovits András

(Népszava)