Vágólapra másolva!
A forint pályáját is az euró helyzetét nehezítő vagy javító fejlemények határozzák meg: az aggodalom a második félévi világgazdasági kilátások miatt, illetve a görög államadósság-válság fordulatai. A heti javulás után pénteken 265 körül várható az euró - írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség. A svájci frank árfolyama bő öt százalékot esett a hétfői 228-as csúcs óta, péntek reggelre már 12 forinttal lejjebb, 216 alatt jegyezték, majd délután még tovább süllyedt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
10:00
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Javított esti értékéhez képest a forint

Hajszálnyit javított esti záróértékéhez képest a forint, amely péntek reggel 265-ös szinten nyitott az euróval szemben. Egy svájci frankért reggel 216,7 forintot adtak a kereskedők, a dollárt pedig 182,6 forinton jegyezték.

11:30
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Az erősödő beszerzési menedzser index segíthet a forintnak

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 54,4, az előző havinál 2 százalékponttal magasabb, a korábbi júniusokkal és az elmúlt hónapokkal összevetve az érték és a bővülés üteme átlag felettinek mondható - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) pénteken.

A jelentés szerint 2010 júliusa óta folyamatosan bővült a feldolgozóipar, és a növekedés üteme novembertől tartósan magasan. A júniusi érték közepesnek számít ebben az évben, a januári, a februári és az áprilisi BMI is dinamikusabb bővülést jelzett.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a forintnak segíthet a váratlanul erősödő hazai beszerzési menedzser index.

Délelőtt fél tízkor 265 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, a svájci frankot 215,9, a dollárt pedig 182 forinton jegyezték.

13:22
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Szűk sávban erősödik a forint

Délelőtt fél tizenkettő előtt nem sokkal 264,54 forinton állt az euró a bankközi devizapiacon. A forint némileg erősödött a svájci frannkal a dollárral szemben is, ekkor 215 forintot adtak egy frankért a kereskedők, a dollár pedig 181,9 forintba került.

14:42
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint az euróval szemben

Visszaesett a forint a fontosabb devizákkal a bankközi kereskedésben, háromnegyed egykor 264,76 forintba került egy euró. A svájci frankkal szemben is némileg gyengült a magyar fizetőeszköz, egy frank ekkor 215,4 forintba került, a dollárt pedig 182,31 forinton jegyezték.

16:00
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Stagnál a forint

Nem változott a forint árfolyama, délután kettőkor 264,76 forintba került egy euró. A svájci frank maradt a 215,76, a dollár pedig a 182,71 forintos szinten.

17:07
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Gyenge ipari adatok húzták vissza a frankot

Az RTT News szerint a kiábrándító svájci ipari adatok miatt gyengült tovább a frank pénteken, amelynek köszönhetően olcsóbb lett a deviza mind euróban, mind forintban kifejezve. A frank gyengülését alapvetően meghatározta, hogy az euró erőt nyert a görög megszorítási terv parlamenti elfogadásával, ehhez adódott hozzá az ipari adat hatása.

Délután három óra után az eurót 264,9, a dollárt 183, a svájci frankot 216,3 forintért adták.

17:54
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött az euró, de nem lesz tartós a drágulás

Az euró jelentősen erősödött a héten annak a hatására, hogy a görög parlament elfogadta a mentőcsomag újabb részlete folyósításának feltételéül szabott megszorító csomagot, sok szakértő szerint azonban rövid életű lehet a drágulás. A görög parlamenti szavazás eredménye alapján megnyílt az út a 110 milliárd eurós mentőcsomag újabb részletének folyósítása előtt. Erről várhatóan szombaton döntenek az euróövezeti pénzügyminiszterek.

A héten az euró június eleji szintre erősödött, pénteken napközben 1,45 dollár körül mozgott. A Société Générale szerint az euró 1,47 dollárig is drágulhat.

Szakértők az elmúlt 12 hónap tapasztalata alapján úgy látják, hogy az újabb csomagoknak az euróra gyakorolt árfolyamerősítő hatása egyre rövidebb. Thomas Kressin, a világ legnagyobb vagyonkezelője, a Pimco devizapiaci szakértője szerint legkésőbb szeptemberben ismét a bizonytalanság lesz úrrá a piacokon. Ekkor vizsgálja meg ugyanis a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB), hogy hol tart a görög költségvetés a vállaláshoz képest. Kressin szerint a görög történet még sokáig terítéken lesz.

20:30
július 01, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább javított a forint

Estére újabb lendületet vett a forint, és 264,2 forintra került az euróval, 182,1 forintra a dollárral szemben. A svájci frank a reggeli 216 forint fölötti szintről 214,7 forintra süllyedt fél hétre.