Vágólapra másolva!
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggelre a nemzetközi bankközi piacon a hétfői gyengülés után.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül11 bejegyzés
10:07
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

236 forint alatt is járt a svájci frank

Kedd reggel 8 óra körül az euró 272,6 forintot ért a bankközi kereskedelemben a hétfő esti 273,13 forintot követően. Az MTI által megszólaltatott kereskedők elmondták, a forint árfolyamát a következő napokban is a nemzetközi hangulat, a kockázatvállalási hajlandóság alakulása fogja megszabni, de egyelőre nem valószínű, hogy az eurójegyzés 270 forint alá megy.

A svájci frank 236,6 forintba került kedd reggel, míg hétfőn este 237,80 forintba, hét óra körül az árfolyam 236 forint alatt járt. A dollárt 193,7 forinton jegyezték a hétfő esti 194,46 forintot követően.

10:59
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább erősödött a forint

Erősödik a forint. Egy euró 271,3 forintot, egy dollár 192,2 forintot, egy svájci frank 233,8 forintot ért a bankközi piacon kilenc óra előtt kevéssel.

12:26
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik a forint a svájci frankhoz képest

Folytatta erősödését a forint a svájci frankhoz képest, egy svájci frank 233,4 forintot ért fél tizenegy előtt kevéssel a bankközi piacon. Egy euróért 271,4 forintot, egy dollárért 191,5 forintot kértek.

13:01
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

"Megnyugodtak a kedélyek"

Kedden 11 óra után az euróért 271 forintot kellett adni a devizapiacon. Ekkor a dollár árfolyama 191 forint közelében járt, a svájci frank jegyzése pedig 232,60 forintnál tartott. Ez azt jelenti, hogy az euró 1,5, a dollár közel 3, a svájci frank pedig 4 forinttal lett olcsóbb a keddi kereskedés első felében.

"Komoly átütő erejű hír nem látott napvilágot, ami indokolná a forint erősödését, egyszerűen arról van szó, hogy megnyugodtak a kedélyek. A múlt heti rossz hangulat még hétfőn is kitartott, ám kedden már kockázatvállalóbbak lettek a piaci szereplők, és a korábbi napok esésének korrekciója megy végbe a devizapiacon" - mondta Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője. Hozzátette: kedden már voltak olyan piaci befektetők, akik a forint iránt érdeklődnek.

A magas kamat javíthat a forint helyzetén

A korrekciót, azaz a forint erősödését jelezte előre keddi piaci kommentárjában a Commerzbank is. A pénzintézet szakértői szerint a piaci szereplők a csütörtöki uniós csúcsra várnak, a gondban lévő eurózónás országok felől, illetve az amerikai adósságplafon helyzetéről nem érkezett fontos hír, de az eurózóna perifériáján lévő országok (Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország) kötvényhozamainak emelkedése azt sejteti, hogy nem igazán bíznak a kereskedők az elsöprő erejű megoldásban.

"A forint helyzete az utóbbi időben ingataggá vált a régiós társakhoz képest, a magyar fizetőeszköz érzékelhetően alulteljesít" - írják a Commerzbank szakemberei. A zloty/forint árfolyama egy hét alatt 66,40-ről, 67,70-ig, közel 2 százalékot emelkedett, a cseh korona pedig 3,5 százalékkal erősödött a forinttal szemben az elmúlt szűk két hétben. "A zloty relatív felülteljesítését a régión belül fűti a vártnál magasabb hétfői béradat, mely a lengyel kamatemelés melletti újabb érv lehet. A forint kamatelőnye azonban még mindig meghatározó, így amennyiben csillapodna az európai adóssághelyzet körüli válsághangulat és visszatérnének a fejlődő piacokra a befektetők, akkor a carrytrade-hatás miatt várhatóan felülteljesítené a térségbeli devizákat a hazai fizetőeszköz" - vélik a commerzbankos elemzők. (A carry trade egy befektetési módszer, amelynek keretében alacsony kamatozású devizában hitelt vesz fel a befektető, és a pénzből magas kamatozású eszközöket vásárol. Ezekben az ügyletekben a forint számítana céldevizának a magas kamat miatt.)

13:54
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Folyamatosan javít a forint

Folytatta a forint az erősödést. Egy dollár 190,4 forintot, egy euró 270,1 forintot, egy svájci frank 232,3 forintot ért a bankközi piacon.

15:41
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Kicsit gyengült a forint

Fél kettő után kevéssel gyengülést mutatott a forint árfolyama. Egy euró 270,9 forintot, egy dollár 191,1 forintot, egy svájci frank 233,2 forintot ért a bankközi piacon.

16:28
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengült a forint

Nem sokkal fél három előtt egy euróért 271,57 forintot kértek a devizapiacon. A forint a svájci frankkal szemben is gyengült, ugyanekkor 234 forintot kértek érte. Egy dollár 191,74 forintot ért kora délután.

18:05
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Kicsit erősödött a forint a svájci frankhoz képest

A svájci frank kicsit gyengült, a dollár és az euró árfolyama lényegesen nem változott délután négy órakor. Egy euróért 271,27 forintot kértek a devizapiacokon, egy dollár 191,37 forintot, egy svájci frank pedig 233 forintot ért.

19:00
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Kis lépésekben erősödik a forint

Délután öt órakor 233,39 forintba került egy svájci frank a bankközi devizapiacon, a dollárért 191,17, az euróért pedig 271 forintot adtak a kereskedők.

20:00
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Ismét 234 forint a svájci frank

Estére ismét 234,84 forintra erősödött a svájci frank a forinttal szemben a bankközi devizapiacon. Este hat órakor egy euróért 271,32 forintot, egy dollárért pedig 191,15 forintot fizettek a kereskedők.

22:00
július 19, 2011
Vágólapra másolva!

Merkel kijelentése gyengítette a forintot

Nem sokkal este nyolc óra után 271,39 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, a svájci frank 233,82, a dollár pedig 191,45 forinton állt.

Devizakereskedők véleménye szerint a csütörtöki európai uniós csúcsig feltehetően a jelenlegi szinten marad az euró/forint árfolyam, oldalazás várható, és most úgy tűnik, hogy a 270 forintos szintnél nehezen kerül lejjebb a forint árfolyama. 

Hozzátették azt is, hogy Angela Merkel kora délutáni véleménye, amely szerint nem lesz egyszerű megoldást találni a görög válságra, azonnali reakcióként egy kis forint gyengülést hozott.