Vágólapra másolva!
Péntek este közel hat forintot gyengül a svájci frank, és a forint erősödése hétfő reggel is folytatódott. Július vége óta nem volt ilyen erős a forint a frankhoz képest, az árfolyam tartósan 230 forint alá került.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül13 bejegyzés
09:24
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik a forint

Folytatta pénteken megkezdett erősödését a forint. Kevéssel fél nyolc előtt egy svájci frank 230,9 forintot ért a bankközi piacon, a dollár 186,6, az euró pedig 230,9 forintot ért ekkor.

10:12
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Tíz forintos gyengülésben a svájci frank

A forint péntek délután kezdett erősödni a svájci frankkal szemben, egy magyarázat szerint azért, mert Ben Bernanke Fed-elnök péntek délutáni beszédének hatására a dollár erősödött a svájci frankkal szemben, és húzta maga után a forintot is. Mások viszont azt mondják, Bernanke beszédének nem volt különösebb hatása a devizapiacon, a frank pedig azért gyengült, mert piaci pletykák szerint nagy svájci bankok olyan lépésekre készülnek, amelyek rontják a frankbetétesek helyzetét, és ennek révén csökkenhet a svájci deviza vonzereje. A frank még mindig 230 forint közelében jár, így 10 forinttal olcsóbb az egy héttel korábbinál, amikor 240 forint körül jegyezték.

10:45
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

230 alatt a frank

230 forint alá ment a svájci frank. Háromnegyed kilenckor egy euró 271,4 forintot, egy svájci frank 229,9, egy dollár pedig 186,6 forintot ért.

11:27
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Továbbra is 230 alatt van a svájci frank árfolyama. Egy frank 229,7 forint ért fél tízkor a bankközi piacon. Egy dollár 187,3 forintot, egy euró 272,2 forintot ért ugyanekkor.

12:27
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a frank

Gyengült a forint. Kevéssel fél tizenegy előtt 230,7 forint volt a svájci frank árfolyama a bankközi piacon. Egy dollár 187,3 forintot, egy euró 272,2 forintot ért ugyanekkor.

13:10
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Valamivel 230 felett a frank

Negyed tizenkettő előtt öt perccel az euró árfolyama 272,30 forint volt a devozapiacon, ekkor a dollárért 187,50 forintot kellett adni. A svácji frank árfolyama 230,20 forint volt, tehát a 230 forintos lélektani határ felé járt.

A Commerzbank szakértői a hétfői devizapiaci elemzésükben azt írták, hogy a forint frankhoz mért árfolyama utoljára július végén járt a 230 forint alatti tartományban. A forint erősödése pedig az elemzők szerint azzal magyarázható, hogy a befektetők kockázatvállalóbbak lettek. A frank az euróval szemben is gyengült, a két külföldi keresztárfolyama 1,8 fölé került.

 

14:40
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Maradt 230 felett a frank

Húsz perccel délután egy óra előtt az euró jegyzése 272,60, a dolláré 187,80 forint körül ingadozott a devizapiacon. A svájci frankért pedig 230,80 forintot kellett adni.

15:12
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

A frank 230 forint alá került

Néhány perccel délután egy óra után a svájci frank árfolyama 229,80 forint volt a devizapiacon. Az euró ekkor 272, a dollár pedig 187,50 forintba került.

Kolba Miklós, devizaüzletág-vezetője elmondta: gyakorlatilag nincs forgalom a forint piacán. "Kereskedési szünnap van Londonban, ezért a befektetői aktivitás minimális. A nemzetközi árfolyammozgásoknak megfelelően mozog a forint, de határozott irányról nem lehet beszélni a forint esetében" - tette hozzá a szakember. 

16:50
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább erősödött a forint a svájci frankkal szemben

Nem sokkal három óra előtt is 230 forint alatt maradt a svájci frank: 229,29 forintot kértek érte. Az euró árfolyama lényegesen nem változott, 271,94 forintot ért, egy dollár pedig 187,40 forintot.

17:17
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

A frankárfolyam 229 alá került

Hétfőn negyed háromkor 228,50 forintba került a frank a devizapiacon, az euró 271,70, a dollárt pedig 187 forint alatt jegyezték.

A fran már délelőtt 230 forint alá került, ami egy hónapos mélypontot jelent. A frankárfolyam pontosan húsz nappal ezelőtt, augusztus 9-én érte el csúcspontját 273 forintot, azóta több mint negyven forinttal került lejjebb az árfolyam. (A svájci frank árfolyamának változásáról itt és itt olvashat bővebben.)

 

18:11
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró is erősödött a frankkal szemben

Délután, negyed négy után néhány perccel az euróért 271,95 forintot kellett adni a devizapiacon, a frank 227,60, a dollár pedig 186,95 forintba került.

A nemzetközi piacon az euró erősödött a dollárral és a svájci frankkal szemben, utóbbi árfolyam 1,19-es szintre emelkedett, szemben a péntek délelőtti 1,14, illetve a hétfő reggeli 1,17-es szintről. Az MTI-nek nyilatkozó devizapiaci szakértők szerint a svájci frank gyengülésének oka, hogy most kezdenek beérni a svájci jegybank korábban bejelentett likviditásnövelő intézkedései. Az elemzők szerint az euró erősödését táplálja az is, hogy Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke hétfőn azt mondta, az eurózónában - ha mérsékeltebb ütemben is, de - folytatódik a gazdasági növekedés.

Trichet közölte, "az euróövezet gazdasága mérsékelt ütemben fog növekedni, miután a térség egészében általában véve viszonylag jók a reálgazdasági mutatók, gyanakkor marad a fölöttébb nagy bizonytalanság, nem utolsó sorban a pénzpiacokon az utóbbi időben tapasztalható feszültségek miatt". A jegybankelnök szerint a bizonytalanság azokkal a költségvetési és gazdaságpolitikai kiigazításokkal hozható összefüggésbe, amelyeket az euróövezeti és más fejlett országok alkalmaznak költségvetésük kiegyensúlyozása céljából. Trichet beszédében sürgette az euróövezet kormányait, minél előbb valósítsák meg azt a mentőcsomagot, amelyről a júliusi 21-i csúcstalálkozón döntöttek az európai adósságválság rendezése érdekében.

18:24
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Kicsit javított a frank a devizapiacon

Délután - kevéssel - fél hat előtt az euró árfolyama 271,70 forint körül mozgott, a dolláré 187 forint körül járt. A svájci frank jegyzése 228,70 forint volt ekkor, vagyis a külföldi deviza gyengülése megállt és korrigált a forinttal szemben.

23:24
augusztus 29, 2011
Vágólapra másolva!

Újra 229 fölött a frank

Alig változott estére a forint árfolyama. Fél tíz előtt nem sokkal az euró 271,61, a svácji frank 229,374, a dollár 187,18 forintot ért.