Vágólapra másolva!
Erősödéssel kezdett a forint kedd reggel, az euró árfolyama távolodott a 300 forintos szinttől. Svájc közben az eurózóna szétesése ellen készít tervet.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
10:49
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

300 alatt indított a forint

299,3 forintnál is járt az euró kedd reggel, de a kereskedés elindulásával erősödni kezdett a fizetőeszköz. Kilenc óra előtt néhány perccel 298,8 forint volt az euró, 238,2 forint a dollár és 248,6 forint a svájci frank.

11:08
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Svájc készül az eurózóna szétesésére

Svájc a tőkeáramlás szigorúbb ellenőrzését tervezi, hogy ezzel akadályozza meg a frank drasztikus erősödését, ha szétesne az eurózóna - írta a Marketwatch. Az euró gyengélkedése miatt ugyanis a befektetők a jó állapotban lévő svájci gazdaságba fektetnek, ezzel erősítve a frank árfolyamát, ami viszont rontja az ország exportjának helyzetét. Svájc már így is mesterségesen 1,2 frankon tartja az eurót, hogy ne legyen túl erős a hazai fizetőeszköz.

12:10
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Délután dönt a kamatról az monetáris tanács

Az Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa délután két órakor hozza nyilvánosságra a keddi kamatdöntés eredményét, három órától pedig Simor András jegybankelnök tart sajtótájékoztatót. Az elemzők többsége szerint 7 százalék maradhat az alapkamat, de emelés csak akkor várható középtávon, ha sikertelen maradna az IMF-tárgyalás.

12:15
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Visszavánszorog a forint

Délelőtt lassan ismét gyengült a forint, az eurót 298,9, a dollárt 238, a svájci frankot 248,7 forintért adták negyed tizenegykor.

13:20
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Hajszálnyit erősödött a forint

Nem sokkal fél 12 előtt 298,65 forinton állt az euró jegyzése. A dollárért 237,83 forintot, a svájci frankért 248,43 forintot kértek.

15:10
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Tartja magát a 298 forintos euró

Nem mozdult jelentősen a forint árfolyama. Negyed kettő körül egy euróért 298,52 forintot kértek, a dollár ugyanekkor 238,13 forintot ért, egy dollárért 248,45 forintot kértek.

16:22
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Jót tett a kamatdöntés a forintnak

Délután 2 órakor jelentették be, hogy a jegybank 7 százalékon tartotta az alapkamatot. A bejelentés után kicsit erősödött a forint, az euróért negyed órával a döntés közzététele után 297,70 forintot kellett adni a bankközi piacon, szűk egy egységgel kevesebbet, mint a bejelentés előtt. A frankkurzus 248 forint alá esett.

22:51
május 29, 2012
Vágólapra másolva!

Napon belül 3 forinttal lett olcsóbb az euró

Késő este 297,50 forintot ért 1 euró a bankközi piacon. De napon belül volt ennél olcsóbb is az euró, délután 5 óra tájban 296 forintos szintet közelítette a kurzus. Ez napon belül 3 forintos euróesést jelent, mert reggel 299 forint felett volt az árfolyam. A frankkurzus este kilenc óra előtt nem sokkal 247,80 forint.