Vágólapra másolva!
Jól indult a nap a forint szempontjából, az euró árfolyama 283 forint alá esett, később azonban felgyorsult a növekedés, az euró pedig 281 forint alá süllyedt, amelynél alacsonyabb euróárfolyamra idén még nem volt példa.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül6 bejegyzés
10:15
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

283 forintnál is olcsóbb az euró

Kitart a forintpiacon a tegnap délutáni jó hangulat, amelyet az Európai Központi Bank elnökének kijelentései okoztak. Draghi az euró megmentését ígérte. A forint az euróval szemben már a 283 forint alatti szinten jár, a frank 236 alá került. Az euróval szemben legutóbb április végén volt ilyen erős szinten a forint.

12:40
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Visszament 284 forint fölé az euró

Kis korrekció következett be a forintpiacon, aminek az lehet az oka, hogy a bő fél nap alatti 5 forintos erősödést a befektetők közül többen elkezdték learatni, realizálják a nyereséget. Az euróárfolyam 284 forint fölé ment.

15:50
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Visszaerősödött a forint

Kora délutánra, nem sokkal az amerikai GDP-adat előtt, visszakúszott az euró árfolyama 283 forint alá, oda, ahol reggel járt. Ez három hónapos csúcs. Délután 2 előtt nem sokkal 282,70 forint az euró, és 235,30 a forint a frank árfolyama.

17:43
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Csúcson a forint

Az eurót fél négy előtt nem sokkal 281,14 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a délelőtt fél tízkor jegyzett 283,60 forint és a csütörtök délutáni 284,25 forint után. Ilyen erős még nem volt idén a magyar fizetőeszköz. A dollár 228,00 forintot ért a svájci frank jegyzése 234,00 forintra csökkent.

Az MTI által idézett kereskedők szerint az euró és vele együtt a forint szárnyalását az váltotta ki, hogy a német szóvivő megerősítette: Angela Merkel kancellár és Francois Hollande francia elnök délelőtt telefonbeszélgetést folytatott, és kinyilvánították, hogy mélyen elkötelezettek az euróövezet integritásának megőrzése mellett.

Jól hatott a piacokra Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter nyilatkozata is, aki egyetértéséről biztosította Mario Draghi EKB-elnököt, aki csütörtökön kijelentette: az EKB mandátumán belül minden lehetséges eszközt felhasznál az euró megvédésére.

Az erősödés rá is fért a forintra, mert a legfontosabb külföldi devizákkal szemben korábban soha nem látott rossz félévet zárt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az első félévben a közös deviza átlagárfolyama 295,52, a franké pedig 245 forint felett volt, ilyen szinteken ezt megelőzően nem jártak.

19:16
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

280-hoz közelít a forint

280 forintnál is járt péntek délután az euró árfolyama, majd egy kissé korrigált, de így is 281 forint alatt tartózkodott öt óra után. 280,8 forint volt az euró, 227,1 forint a dollár és 233,7 forint a svájci fran negyed hatkor.

22:08
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

280-nál végzett a forint

A heti kereskedés végén 280 forintnál volt az euró. A dollár 228,1, a svájci frank 233,5 forint volt péntek este.