Vízkereszt és népi időjóslás

Január 6-án vízkereszt vagy más nevén a háromkirályok napjával fejeződik be a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Egykor e nap időjárásából következtettek az új év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre csakúgy, mint az emberek egészségi állapotára.

A történelmi Magyarország egyes déli vidékein január 20-át, Fábián és Sebestyén vértanuk ünnepét, az első tavaszkezdő napnak tartották, merthogy eddig lehetett fát kivágni, utolsó fertályán a holdnak, mivel ekkortól ismét megindul a fákban az életnedv. Az egyház ugyanazon a napon ünnepli, és a litániában is együtt emlegeti a két ókeresztény vértanút, Fábiánt és Sebestyént, jóllehet valódi közük nincs egymáshoz, legfeljebb annyi, hogy vértanúságuk elszenvedése után mindkettőjüket Rómában, Callistus katakombájában temették el. Szent Sebestyén Diocletianus császár uralkodása idején, 298-ban halt vértanúhalált. "Diocletianus császár testőrsége első csapatának parancsnoka volt. Keresztény hite miatt egy mező közepén fatörzshöz kötözték, és a katonák nyilakkal lövöldözték. Végre súlyos dorongokkal addig verték, míg csak meg nem halt" - írja róla a Római Martirológia.

Szent Sebestyént már a középkori templomokban is nyilakkal átlőtt testtel ábrázolták. Alakját így hozták kapcsolatba a betegségekkel, annak is legsúlyosabb változatával, a pestissel. A pestis - a fekete halál - nyila, azazhogy csapása ellen már a VII. században kérték a hívek Szent Sebestyén oltalmát. Tisztelete az egész Európán végigsöprő, az akkori lakosság egynegyed részét elpusztító 1348. évi fekete halál után vált általánossá.

A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. E fogadalom értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek.

Szent Fábián a pestisesek védőszentje, vértanú. A III. században élt, s egy ideig pápa is volt. 298-ban Diocletianus császár keresztény hite miatt kivégeztette.

"Ha Ágnes hideg, engesztel Vince"

Vígan egyél és mulasd az esztendő elejét, de Vincére és Pálra vigyázz! - ajánlották a régi magyar kalendáriumok Boldogasszony, Télhó, avagy a csillagképre is utaló Vízöntő havára. A középkor óta számon tartott ünnep január 21-e, Ágnes napja. Névünnepéhez több időjárási jóslás kapcsolódik: "Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince" - mondogatták sokszor és sokfelé. Ágnes napja, főképp az ország délvidéki tájain, afféle varázslónapnak számított. Kivezették az istállóból a lovat, és a patájáról lehulló trágyadarabokat a tyúkok fészkébe rakták, hogy sokat tojjanak, és jó kotlósok legyenek.

Mai szent Vince ábrázolás Tállyán

Az aragóniai származású Szent Vince Krisztus után 260 és 304 között élt, és hirdette az evangéliumot. A Diocletianus császár által elrendelt keresztényüldözés idején, 304-ben fogták el és iszonyú kínzások között végezték ki. Emléknapja, január 22-e ma már elsősorban időjóslóként maradt fenn a néphagyományban. Ilyenkor a szőlőtermelők fürkészik az eget, mert napsütés esetén bő termésre számítanak, míg ha ködös az idő keveset szüretelnek ősszel. Ha napfényes az idő, áldomást is isznak a szent tiszteletére. Régebben viszont, ha az eresz nem csordult meg, hideg vízzel öntötték le Vince szobrát.

Bácskában az ismert rigmust módosították is: "Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince." Mások mást figyeltek meg: "Ha csurog Vince, jó bortermés, száraz Vince, kalácstermés." Volt, ahol a jégcsapok hosszúságából a kukoricacsövek várható nagyságára következtettek. A vincellérek pedig Vince-vesszőt metszettek, később a vízben kihajtott rügyek állásából jövendölték meg a várható termőképességet. Szent Vince egyébként már régtől fogva védőszentje egész Európa szőlősgazdáinak. Sok helyen még ma is ismerik a versikét: "Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince, Gabonával pajta, csűr, Mihály így jó édes bort szűr." Vagyis, ha ilyenkor derült-napos az idő, akkor jó lesz a szőlőtermés. A szájhagyományok szerint a szerző egy fűzfapoéta volt, aki egy Vince-napi lakomán, túl sokat ivott a hegy levéből, de a szépen csengő rím is hozzájárulhatott, az egyébként teljesen alaptalan megállapítás fennmaradásához.

Mária eljegyzésére emlékeztek régebben a katolikusok január 23-án, amely dátumot ma már a polgári naptár Zelma és Rajmund napjaként jelöli. Mária télközépi megünneplése a XV. században kezdődött Franciaországban, és onnét terjedt át hozzánk is. Az ünnep szokásai a menyegzős farsangi vasárnapok és a kánai menyegző megünneplésével keveredtek. Ha kegyesebb hangulatban is, de folytatódott a Vince-napi ivászat, a borrá változott víz kortyolgatása. Annál is inkább, mert ilyenkor már egyre magasabbra csapott a farsangi jókedv, vele együtt meg a reménység is, hogy csak-csak túljutott a tél a nehezebbik, első felén.