Friss képek a Rita vonulásáról - csötörtök estig

Vágólapra másolva!
Rendkívül szokatlan, hogy ilyen kis, néhány hetes időkülönbséggel két 5-ös erősségű hurrikán is sújtson egy térséget. A Katrina után a Rita a valaha észlelt legerősebb hurrikán lehet, ami rendkívüli pusztítással fenyeget. Kövesse filmünkön az egyre erősödő Rita vonulását!
Vágólapra másolva!

Ritka jelenségek az 5-ös erősségű hurrikánok, bennük a szél sebessége meghaladja a 260 km/órát, ami - azok számára, aki még nem tapasztaltak ilyet - szinte felfoghatatlan erejű. Nálunk a legerősebb orkánok is csak kb. fele ilyen sebességűek, a Tátrát letaroló tavaly novemberi rendkívüli vihar is "csak" 140-150 km/óra sebességű volt.

Ezek a hurrikánok a betonépítményeken kívül szinte mindent képesek lerombolni. Ezért az ellenük való egyetlen védekezés a városok kitelepítése. Miután a Rita várható útja Houston felé vezet, elrendelték a milliós város kitelepítését, de még az űrközpontból is át kellett adni a nemzetközi űrállomás vezérlését Oroszországnak, a nagy kockázat miatt.

A nagy hurrikánok esetén a fő kérdés, hogy milyen irányba mozognak. Sajnos ennek pontos előrejelzése ma még nem megoldott feladat. Pedig fontos lenne tudni, hogy - mindenekelőtt a "szem" körüli legerősebb viharzóna - mely területeket fogja érinteni.

Most az ICI Interaktív Meteorológia műholdkép feldolgozó rendszerén ide kattintva követheti a hurrikán vonulását.

Fontos fázisok (magyar időben):

- Csütörtök délelőtt:

Rita jelenleg a Mexikói-öbölben, Kubától északra halad északnyugati irányba, a meleg tengerfelszínből egyre több energiát halmoz fel. Haladása nem gyors, a 20 km/órát sem éri el, a nagy szélsebesség nem ebből, hanem az elraktározott hőenergia felszabadulásából adódik.

- Csötörtök este:

A Rita lassan északiasabb irányba fordul. A szélsebesség időnként meghaladja a példátlan 300 km/órát. A Rita immár minden idők legerősebb hurrikánjává vált. Haladási sebessége továbbra is 15-20 km/óra. Az előrejelzések szerint pályája a mostani északkeletitől még inkább északabbra fordul, és az öböl vize fölött tovább erősödik, a partokra óriási erővel fog lecsapni. Az északi pereme máris elérte a sokat szenvedett New Orleans térségét, és egyre jelentősebb csapadékot ad. Ez nagyon veszélyes lehet a - még csak ideiglenesen helyreállított - városvédő gátak számára, melyek 15 cm-nél több esőt nem bírnak el. Az északra forduló pálya pedig könnyen okozhat katasztrófát.

ICI Interaktív Meteorológia