80 fok hideg az Antarktiszon

Vágólapra másolva!
A héten a déli földrészen két helyen is néhány tized fokra megközelítette a hőmérséklet a -80 fokot, ami egyben a Földön idén a legalacsonyabb hőmérséklet. Még egy-két hét van arra, hogy megdőljön, utána már "tavaszodik" a Déli-sarkvidéken.
Vágólapra másolva!

Szerdán a Vosztok orosz sarkvidéki kutatóállomáson, pénteken pedig az onnan ezer kilométerre fekvő amerikai Davis Lgb 46 Aws állomáson közelítette meg néhány tizedfokra a hőmérséklet a -80oC-t. 2008-ban ennél hidegebbet nem mértek Földünk felszínén. A déli szélesség 78. illetve 75. szélességi körén fekvő mérőhelyeken most kezd szűnni a téli egész napos sötétség, időnként már látni a Nap korongját. A legalacsonyabb hőmérsékletek általában ekkor, a tél végén állnak be, de egy hónap múlva már jelentősen mérséklődik a nagy hideg, így már csak néhány hét van arra, hogy megdőljön a most felállított éves rekord.

Az északi félgömbön ilyen hideget még sosem mértek, az ojmjakoni (Oroszország) hidegrekord "csupán" -78oC. Az abszolút legalacsonyabb felszíni hőmérséklet viszont -88oC, amelyet 1960. augusztus 24-én szintén a Vosztok állomáson mértek.