Vaklárma volt a vegyifegyver-lelet

Vágólapra másolva!
A fegyverszakértők nem találtak ideggázt azokban a robbanófejekben, amelyeket szombaton vettek észre egy észak-iraki bázis közelében amerikai katonák. A fegyvereket Kirkuk városnál találták, ahová tegnap vonultak be a szövetségesek.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-oldala/irak/index.html

Ismét vaklármának bizonyult az iraki amerikai katonatisztek bejelentése, miszerint szombaton olyan robbanófejeket találtak Észak-Irakban, amelyek halálos ideggázt tartalmaznak. A fegyverszakértők első vizsgálatainak eredményei alátámasztották ugyan a katonák gyanúját, de a CNN arról számolt be, hogy a második vizsgálatok során kiderült: nem vegyi fegyverekről van szó.

A fegyvereket Kirkuk város légibázisának közelében találták az amerikai katonák. A jelentős észak-iraki városba szombaton vonultak be az szövetségesek. Irak korábban tagadta, hogy tömegpusztító fegyverekkel rendelkezne, az ország vezetését viszont azzal vádolták, hogy az 1980-as években mérgező gázt vetett be az Irak északi részén élő kurdok ellen.