Újabb légiriadó Kuvaitban

Vágólapra másolva!
Tíz percig tartó légi riadó volt pénteken reggel Kuvaitban, és a légvédelem újabb iraki rakétát lőtt le. A kuvaiti állami tv adását megszakítva helyi idő szerint 9.20-kor figyelmeztette a lakosságot a légi veszélyre, a riadót 10 perccel később lefújták.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-oldala/irak/index.html

A kuvaiti légelhárítás pénteken lelőtt egy újabb iraki rakétát. Ez volt a tizedik iraki rakéta, amelyet Irakból Kuvait felé lőttek ki 24 órán belül. Irak csütörtökön megerősítette, hogy több rakétával támadták a Kuvait nyugati részén fekvő Ali al-Szalem légi bázist, "hogy megleckéztessék az inváziós erőket az Irak elleni agresszióért".

Brit és amerikai katonai források, valamint kuvaiti hivatalos közlés szerint olajkutak égnek Irak déli részén. A KUNA kuvaiti hírügynökség azt jelentette, hogy a kutakat iraki csapatok gyújtották fel.