Karancsi Tibort tavaly szeptember 16-án bocsátották el munkahelyéről. Egy háromtagú etikai bizottság akkor azzal indokolta döntését, hogy Karancsi súlyosan veszélyeztette a rendőrségbe vetett közbizalmat.
Érdekessége az ügynek, hogy mindez néhány héttel azután történt, hogy a századost a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének szeghalmi alapszervezetének tagjai egyhangúlag bizalmi vezetőjüknek választották. Az is tény, hogy az etikai okokra hivatkozó rendőrtisztek közül kettőt a közelmúltban gyanúsítottként hallgattak ki, különböző bűncselekmények kapcsán.
Karancsi Tibor hajlandó lett volna peren kívül megegyezni, ám az ORFK elzárkózott ettől a megoldástól. A tárgyaláson ügyvédjével megjelenő volt kiemelt főnyomozó a bíróság előtt kijelentette, hogy ha valakit el akarnak távolítani, de nem megy el önként a testülettől, nem lesz öngyilkos, nem nyilváníttathatják beszámíthatatlannak, az ellen etikai eljárást indítanak. Meggyőződése, hogy egykori kenyéradója eljárási, formai és ténybeli hibákat vétett, amikor állásából elbocsátotta.
Szeretné elérni, hogy a bíróság rehabilitálja, ugyanakkor kamatostul megkaphassa elmaradt bérét.
A munkaügyi per a ítélkezési szünet miatt szeptember 15-én folytatódik, ha a százados visszakapja státusát, továbbra is rendőrként kíván dolgozni.
(HavariaPress)
Korábban:
Az [*****] összeállítása.