Betegségbe menekülnek a kisgazdák a szavazás elől

Vágólapra másolva!
Kétséges, hogy a honatyák többsége kedden megszavazza-e a kisgazdajelölt Bánk Attilát az Országgyűlés alelnökének. Az ellenzék korábban már bejelentette: továbbra is távol marad a szavazástól.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap úgy tudja, a kormánypárti többséget is veszély fenyegeti, miután a kisgazdafrakcióból tizenegy, Torgyán Józsefhez hű képviselő várhatóan betegségre hivatkozva nem vesz részt a T. Ház holnapi ülésén. Így kívánják betartani az FKGP elnökségének határozatát, mely szerint nem szavazzák meg Gyimóthy Géza kiszemelt utódját. Bánk Attila egyébként szeptemberben a szavazások 70 százalékáról hiányzott. Az ő távollétét igazolta számára a kisgazdák frakcióvezetője, szemben Pallag László és Torgyánné Cseh Mária hiányzásaival, amelyeket Szentgyörgyvölgyi Péter igazolatlannak könyvelt el.

Az Országgyűlésnek mindettől függetlenül is izgalmas hete lesz. A képviselők döntenek arról, hogy kivételes eljárásban sürgősséggel tárgyalják-e a pénzmosásról szóló törvény szigorítását. Szerdán a személyi jövedelemadó egy százalékának felhasználásáról és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény módosítása lesz napirenden. Csütörtökön az SZDSZ kezdeményezésére vitanapot tart az Országgyűlés "Beszámoló a kormány háromévi munkájáról" címmel.

A T. Ház e heti ülésén a legnagyobb várakozás talán a keddi alelnök választást előzi meg. Kétséges, hogy Gyimóthy Géza helyére sikerül-e Bánk Attilát megszavaznia a T. Háznak.

A házbizottságban csütörtökön az MSZP és az SZDSZ frakciója jelezte, hogy tartják magukat korábbi álláspontjukhoz és nem vesznek részt a szavazásban. Ha a kormánypárti képviselőcsoportok teljes létszámban jelen lesznek és igennel voksolnak, csak akkor lesz ismét kisgazda alelnöke a parlamentnek.

Az FKGP frakciójában a Torgyánhoz hű honatyák között különös "politikai betegség" ütötte fel a fejét - fogalmazott Tímár György, aki már két hete ágyban fekszik, mert ingadozik a vérnyomása. Dögei Imrének trombózisa van, Barkóczy Gellértnek talajművelés közben megsérült a lába, Bán Jánosnak pedig kivizsgálásra kell mennie. Várhatóan mások is rosszul lesznek a plenáris ülés keddi napján, összesen 11-en.

A Belgrád rakparton információk szerint határozat született: aki megszavazza Bánk Attilát és a bizottsági helycseréket, az kézhez kaphatja tagkönyvét. Szentgyörgyvölgyi Péter - mint korábban nyilatkozta - "kiscsoportos beszélgetéseken" igyekezett tisztázni a frakciófegyelem és a képviselői lelkiismeret lényegét.

A függetlenek közé ültetett kisgazdák többsége nem támogatja Bánk Attila jelölését. Az MDF- és a Fidesz-frakció tagjai között sem egyértelmű Bánk megítélése.

Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető az MTI-nek tegnap elmondta: azt javasolja a frakció hétfői ülésén, hogy a képviselőcsoport tanúsítson önmérsékletet és mondjon le néhány bizottsági alelnöki posztról abban az esetben, ha az MSZP ezzel megelégszik és részt vesz az Országgyűlés alelnökéről történő szavazáson.

Hétfőn az MSZP és az SZDSZ javaslatára döntenek arról, hogy kiegészüljön-e a napirend az ellenzék által kezdeményezett tíz vizsgáló bizottság létrehozásával. Szavaznak arról is: sürgősséggel tárgyalják-e a pénzmosásról szóló törvény szigorítását. Várhatóan elfogadják a jövő évi választások pénzügyi támogatásáról szóló törvényeket és határozatokat.

Szerdán az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény módosításáról vitáznak a honatyák. Csütörtökön az SZDSZ kezdeményezésére vitanapot tart a T. Ház, Beszámoló a kormány három évi munkájáról címmel.

Korábban:

Bánk Attila és Berki Ádám is elbukott

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!