Teljes a kormánynévsor

Vágólapra másolva!
Döntött az SZDSZ a miniszterjelöltjeiről. Kovács Kálmán informatikai, Csillag István gazdasági és közlekedési, Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi, Magyar Bálint pedig oktatási miniszter lesz.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ a koalíciós megállapodás tervezete szerint négy tárcát kap. Az már korábban egyértelművé vált, hogy Magyar Bálint lesz az oktatási miniszter. Kuncze Gábor pártelnök frakcióvezetővé választásakor is nyilvánvaló lett, hogy nem ő, hanem Csillag István, a Pénzügykutató Rt. vezetője a gazdasági tárca várományosa, a politikai államtitkári tisztségnek pedig Szalay Gábor képviselő.

A korábbi híreknek megfelelően a környezetvédelmi és vízügyi tárca élére Kóródi Mária kerül, a politikai államtitkár pedig Kis Zoltán lesz. Leginkább az informatikai miniszter személye volt eddig kérdéses, mivel az SZDSZ erre a tisztségre eredetileg nem politikust, hanem egy párton kívüli szakembert akart jelölni. A dilemmát az okozta, hogy a tárcához tartozik a hírközlés is. Ma azonban eldőlt, hogy az eddig is esélyesnek tartott Kovács Kálmán, a frakció egyik tagja kerül erre a posztra.

Az SZDSZ jelölheti az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárát is, erre a posztra is két név, Fodor Gáboré és Hack Péteré merült fel. Erről most még nem döntöttek. Ugyancsak egy államtitkárt delegálhat az SZDSZ a Miniszterelnöki Hivatalba, aki Horn Gábor lesz.

Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor azért nem vállalt kormányzati szerepet, mert a pártját kívánja felkészíteni az őszi önkormányzati választásokra, és ez egész embert kívánó feladat, csakúgy mint a miniszteri munka - állította a politikus sajtótájékoztatóján. A szabad demokraták programjának főbb pontjai megvalósulhatnak majd a kormányprogramban - mondta Kuncze Gábor, aki példaként említette a diplomás minimálbér bevezetését és az adócsökkkentést. Az SZDSZ által szorgalmazott adókulcsokat (18 és 36 százalékos) 2005-től vezethetik csak be, mivel a szocialisták száznapos programja okozta kiadások csak szolidabb mértékű csökkentést tesznek lehetővé eleinte.

Az SZDSZ törvényjavaslatot fogbe nyújtani, hogy állami beruházásokat csak nyílt pályázat útján lehessen elnyerni - jelentette be Kuncze, aki fontosnak tartja a közbeszerzések szigorítását és azt is, hogy ne lehessen üzleti titokra hivatkozni állami megrendelések esetén.

A főpolgármester-jelölt kérdéséről és a sorkötelezettség eltörléséről még nem egyetett a két párt.

Ajánlat:

Ismerje meg az új kormány tagjait!

Korábban:

Az SZDSZ még nem döntött a miniszterekről

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!