Továbbra sem tisztázódott a köztévé 60 ezer dolláros kifizetése

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió kuratóriumának elnöksége kedden meghallgatta Mendreczky Károly elnököt, akit felkértek, hogy készítsen havi bontású cash-flow tervet, és azt nyújtsa be a testületnek. A kuratórium elnöksége az ülés végén egy közleményt adott ki az ülésről, ugyanakkor elzárkózott a nyivánosság elől. Így nem tudni, mi történt az MTV által - előzetesen úgy tűnik, hogy - feleslegesen kifizetett 60 ezer dollárral egyes sporteseményekért.
Vágólapra másolva!

Teljes létszámú ülést tartott a Magyar Televízió Rt. Közalapítvány kuratóriumának elnöksége kedden. Az ülésén meghallgatták Mendreczky Károlyt, a köztévé elnökét, akit felkértek, hogy készítsen havi bontású cash-flow tervet, és azt nyújtsa be a testületnek.

A testület elnöksége ezzel párhuzamosan meghallgatta az Országgyűlésnek szánt tájékoztatót a közalapítvány működéséről. A kuratórium elnöksége felkérte a felügyelő bizottságot, hogy kérje be és vizsgálja meg azokat a külső műsorgyártási szerződéseket, amelyek 2000 és 2002 között jöttek létre, s értékük meghaladja a 10 millió forintot.

A kuratórium elnöke határozatban szólította fel az MTV Rt. elnökét arra, hogy a társaság a törvény által biztosított 30 nappal hosszabbítsa meg a külső cégek számára kiírt reklámértékesítési közbeszerzési eljárásának eredményhirdetésére vonatkozó határidőt. Ugyanakkor felkérte az elnököt, hogy június 25-ig készítsen megvalósíthatósági tanulmányt a reklámértékesítés MTV-n belüli megoldására.

"Az rt. elnöke végül tájékoztatást adott a Roland Garros-ügyről, amelynek kivizsgálását tovább folytatja" - áll a kuratórium elnökségének közleményben. Előzőleg ugyanis kiderült, hogy az MTV több tízezer dollárért megvásárolta a közvetítési jogokat, ám a futballvilágbajnokság közvetítése miatt, csak összefoglalókat tud bemutatni.

A részletekről azonban nem szivárogtak ki információk, a kuratórium elnökségének tagjai ugyanis nem álltak az újságírók rendelkezésére.

Korábban:

Kidobott hatvanezer dollárt az MTV

Teljesek a médiatestületek

Az MTV százmilliókat fizetett az Ezüsthajónak

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!