Huszonhét, a budapesti közgazdasági egyetemre jelentkező diák nem tudta megírni az egységes történelem felvételi vizsgát csütörtökön - írja a Népszabadság. A diákok a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (BME) egyik épületében vizsgáztak volna, ám a feladatlapok délelőtt fél tizenegyre sem érkeztek meg. A vizsga hivatalos kezdési időpontja kilenc óra volt, és három órán keresztül tartott volna.
Az egyik teremfelügyelő a lapnak elmondta: mivel több diáknak délután is felvételi vizsgára kellett mennie, ezért a hiába várakozó felvételizőket elküldték, és azt tanácsolták nekik, hogy jöjjenek vissza a július 4-i pótírásbelire. Az egyetem felvételi projektvezetője azzal indokolta a vizsga elmaradását, hogy az intézmény gépkocsival küldte a feladatlapokat a helyszínre, az autó azonban forgalmi dugóba keveredett, és így nem ért oda időben a BME épületébe.
Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda kommunikációs igazgatóhelyettese azt közölte: a vizsgákat az intézmények szervezik, az OFI kizárólag a feladatlapokról gondoskodik, és azokat már előző nap este elküldték az egyetemeknek.