Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Másfél millió diák és reformok az új tanévben

Vágólapra másolva!
Csaknem másfél millió diák - köztük 110 ezer elsős először - kezdi meg az iskolát hétfőn. Az új tanév a tavalyinál egy nappal rövidebb, összesen 182 napos lesz. Az ötödik, illetve a kilencedik osztályban pedig a tavalyinál még kevesebb időt kell a diákoknak az osztályban tölteniük, mivel ezeken az évfolyamokon tíz százalékkal, azaz heti két és fél órával csökken a kötelező óraszám - írja a Népszabadság. Szeptembertől a tanárokat titoktartási kötelezettség terheli. Tavasszal pedig az érettségizők már az egyetemi felvételit is kiváltó emelt szintű érettségit is tehetnek.
Vágólapra másolva!

Másfél millió diák kezdi meg tanulmányait az általános iskolákban szeptember 1-én, hétfőn. A tanév egy nappal rövidebb, 182 nap lesz. Az ötödikeseknek és a kilencedikeseknek pedig heti két és fél órával kevesebbet kell a tanteremben tölteniük, mint tavaly.

A szeptember 1-től életbe lépő új közoktatási törvény szerint ezentúl tilos lesz a diákokat nemük, koruk, származásuk vagy családi helyzetük alapján hátrányosan megkülönböztetni. Az ilyen megkülönböztető döntéseket semmissé lehet nyilvánítani. A tanárokat titoktartási kötelezettség is terheli: a tanulókról tudomásukra jutott információkat csak az érintett írásbeli felhatalmazásával adhatják tovább - írja a Népszabadság.

Jelentős változás vár ezen kívül arra 110 ezer diákra, aki hétfőn először ül iskolapadba. De nagy változás előtt állnak a 11. osztályt megkezdő középiskolások is: ők hétfőtől már a 2005-ös kétszintű, a felsőoktatási felvételit kiváltó érettségire készülnek. Nekik májusban kellett eldönteniük, hogy a felvételit is helyettesítő emelt szintű, vagy a hagyományos érettségit választják-e.

A nyolcadikos általános iskolások számára is tartogat újdonságot a 2003-2004-es tanév. A középiskolai felvétel feltételeként ugyanis előírhatják számukra, hogy egy központi írásbeli vizsgán vegyenek részt. Ennek időpontja 2004. január 31. lesz. Ezzel a diákok terhei várhatóan csökkennek majd, mert öt-hat különféle felvételi helyett csak egyet kell megírniuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről