A Főügyészség megkereste a BRFK-t a Schlecht-ügyben

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség megkereste a BRFK-t, s azt kérte, hogy részletesen indokolja meg a Schlecht-ügy nyomozásának folytatására tett előterjesztését - erősítette meg Polt Péter legfőbb ügyész hétfői, az Országgyűlésben elhangzott közlését a BRFK szóvivője.
Vágólapra másolva!

"A hír igaz, a Főügyészség írásban megkereste a BRFK-t, és kérte, hogy a nyomozóhatóság terjessze elő, mi indokolja a nyomozás továbbfolytatását" - mondta el Kozák László. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a kérés teljesítésén "jelenleg dolgoznak", s "minden előre látható számítás szerint" ezen a héten a BRFK elküldi válaszát a Fővárosi Főügyészségnek.

Gusztos Péter (SZDSZ) hétfőn az Országgyűlésben Polt Pétert interpellálva emlékeztetett: a napokban önként jelentkezett az ügy egyik érintettje, Weisz József, aki "érdekes adalékkal tud szolgálni a Fidesz-közeli cégek fantomizálása ügyében". A kormánypárti honatya arra volt kíváncsi: most, miután az ügy lehetséges koronatanúja saját maga állt a nyilvánosság elé egy újságcikkben, felmerültek-e a nyomozás folytatásának elrendelését megalapozó körülmények.

Polt Péter válaszában kifejtette: a büntetőeljárás szerint "szembesítést csak egyes vallomások ellentmondásainak feloldása érdekében lehet elvégezni", és mivel Schlecht Csaba az eljárásban nem tett vallomást, ilyen szembesítésre nem kerülhetett sor. Közölte, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a napokban előterjesztést tett, hogy a napilapban megjelent új információk miatt a Fővárosi Főügyészség rendelje el a nyomozás folytatását. Mint mondta, erről csak a nyomozási bíró határozhat indokolt indítvány alapján.

"A mai napon a Fővárosi Főügyészség felhívta a BRFK-t, részletesen indokolja meg, az újságcikkben hivatkozott kijelentéseknek mely bűncselekményekben, milyen jogi relevanciája van, ezek mennyiben tekinthetők újnak és másnak, mint a megszüntető határozatban hivatkozott tények és érvek" - mondta a főügyész, aki szerint csak ezek elkészülte után lesz az ügyész olyan helyzetben, hogy dönthessen, lehet-e megalapozott indítványt tenni a nyomozási bírónak.