Vágólapra másolva!
Az [origo] idén is megrendezi az "Év embere" versenyt. Először a rovatok külön-külön tartanak egy szavazást, majd a rovatok győztesei mérkőznek meg egymással. Jelöltjeink egyben közösek: jelentős hatásuk volt a magyar közéletre. Alább néhány mondatban ismertetjük az indulókat. Olvassa el a cikket, és szavazzon!
Vágólapra másolva!

A legfőbb ügyész az ellenzék szerint a koncepciós pereket követelő kormányoldal méltatlan támadásainak áldozata, míg a kormányoldal szerint fideszes bűncselekményeket söpör a szőnyeg alá. Kormánypárti képviselők rendszeresen interpellálták ebben az évben Polt Pétert, mert az általa vezetett testület több, a Fidesszel kapcsolatba hozható nyomozás végén úgy döntött, nem lehet vádat emelni. A kormánytöbbség rendszeresen leszavazta Poltot, aki így bizottsági meghallgatásokon kényszerült magyarázkodni. Polt viszonya megromlott Salgó László országos rendőrfőkapitánnyal is, az ügyészség és a rendőrség közt szaporodó konfliktusok miatt. A szakmai érvekkel, de politikai indulatokkal folyó vita miatt úgy tűnik, mintha a szocialista rendőrség állna szemben a fideszes ügyészséggel. Polt úgy érzi, hogy szakmailag kikezdhetetlen munkát végez, míg a kormányoldal szívesen venné lemondását.