Még nem tudták megbüntetni a Tilos Rádiót

Vágólapra másolva!
Nem némították el, de még nem is büntették meg a Tilos Rádiót az adó decemberi műsoraiban elhangzott, keresztényellenesnek minősített megjegyzések miatt. Az Országos Rádió és Televízió Testület tagjai ugyanis nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy 24 órára, 30 napra vagy véglegesen némítsák-e el az adót. Az ügyről jövő héten tárgyalnak ismét.
Vágólapra másolva!

Nem tudott dönteni a Tilos Rádió ügyében csütörtöki ülésén az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely már előző nap is hosszasan foglalkozott a témával. "A javaslatok között szerepelt a műsorszolgáltatási szerződés azonnali felmondása, valamint a közigazgatási eljárás megindítása a Tilos Rádió 2003. december 9-i, 19-i és 24-ei műsoraiban elhangzottakkal kapcsolatban" - közölte a médiahatóság szóvivője.

A testület szerdán rendelt el közigazgatási eljárást az ügyben. Vékony Éva tájékoztatása szerint a vita csütörtökön három javaslatról zajlott, amelyek különböző szankcióra irányultak. "A javaslatok a törvény szerint különböző, de egyaránt súlyos szankciókat tartalmaztak, de ezek egyike sem kapta meg a kellő többséget" - mondta. A szóvivő az indítványok tartalmáról és előterjesztőiről, továbbá a szavazások alakulásáról nem kívánt az MTI-nek nyilatkozni.

Végleges, 30 napos vagy egynapos hallgatás

A Népszabadság pénteki írása szerint ugyanakkor azért nem tudott dönteni a testület a rádióról, mert a jobboldali tagok nem voltak hajlandók szavazni arról, hogy 30 napos elhallgatásra ítéljék a rádiót, hanem az adó műsorszolgáltatási jogának végleges megvonásához ragaszkodtak, amit viszont korábban a többi tag, illetve az elnök szavazott le. A kormánypárti tagok sem voltak egy véleményen, az SZDSZ-es delegált ugyanis azt indítványozta, hogy csak 24 órára némuljon el az adó.

A szóvivő szerint az ORTT várhatóan következő - jövő hét szerdai - ülésén újra tárgyal az ügyről.

Országosan sugározhat a Magyar Katolikus Rádió/itthon/20040108orszagosan.html

A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". Vékony Éva közlése szerint az ORTT által tárgyalt másik esetben, 2003. december 9-én a karácsonyi köztéri keresztekről szólva a rádióban az hangzott el: "mennyivel keresztényibb cselekedet lett volna ezeket a fákat fölaprítani, fölhasogatni, és szétosztani a szegény emberek között". A szóvivő elmondta, hogy tíz nappal később, tavaly december 19-én a Honthy és Hanna című műsorban Jézus születéséről beszélgettek a Tilos Rádióban, amelynek adásában azt mondták: "...mert hát akárhogy is vesszük, magyarázzuk, Krisztus egy fattyú". A tavaly szenteste elhangzott kijelentés ellen több párt, civil szervezet és egyház is felemelte szavát.

Nyomozás is indult

A IX. kerületi ügyészség közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanúja miatt kedden nyomozást rendelt el az ügyben. A Tilos Rádió kuratóriuma másnap közleményben szögezte le, hogy a rádió nem keresztényellenes, tiszteletben tartja és fontos értéknek tekinti a vallásszabadságot. Álláspontjuk szerint az elhangzottak nem szolgáltatnak okot arra, hogy a rádiót testületileg érje szankció vagy a társadalom egy részének megvetése a történtek miatt.

A Tilos Kulturális Alapítvány által működtetett rádió 1991. augusztus 21-én kalózadóként indult Budapesten. 1995-től 2000-ig stúdióengedéllyel földi frekvencián működött, majd 2003-ig csak kábelen és interneten volt fogható. Az adó a médiahatóságtól hét évre elnyert földi frekvencián tavaly márciusban kezdte meg műsora sugárzását.

(Az [origo] több munkatársa is részt vesz a Tilos Rádió műsorainak készítésében.)

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!