Chirac: Egységes Európát, ahol az elszántak kicsit gyorsabbak

Vágólapra másolva!
Jacques Chirac francia elnök kedden a Parlamentben közölte: egy esetleges kétsebességes Európa miatt felvetődő kétségekkel szemben Franciaország huszonötödmagával együtt kívánja Európát építeni. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebben a 25-ös keretben hagyni kell, hogy a legelszántabb országok felderítők módjára gyorsabban és messzebb haladjanak egyes területeken.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI, Soós Lajos
Orbán és Chirac

Horvátországmielőbbi uniós csatlakozását sürgette Chirac államfővel folytatott megbeszélésén Orbán Viktor. A Fidesz elnöke, volt kormányfő erről a találkozó után nyilatkozott újságíróknak. Magyarországnak gazdasági és biztonságpolitikai érdeke is, hogy minél több uniós tagállam vegye körbe integrálódását követően - mondta az ellenzéki politikus. Orbán Viktor kijelentette, Horvátország Romániával és Bulgáriával együtt 2007-ben csatlakozhatna az unióhoz.

A Fidesz elnökének tájékoztatása szerint a megbeszélés központi témája a délkelet-európai térség biztonságának stabilizálása volt, amelyben Magyarországnak, mint mondta, komoly szerepe lehet. Közölte, hogy a tárgyaláson szót ejtettek "az Európában uralkodó gazdasági állapotokról". "Európa, kicsit Magyarországhoz hasonlatosan, gazdasági problémákkal küzd" - mondta Orbán Viktor.

A Franciaországban és a Magyarországon uralkodó gazdasági szemléletet egybevetve a Fidesz elnöke azt a következtetést vonta le, hogy a franciáknál nem billen a mérleg a pénzügyi mindenhatóság irányába. "Lapos szellemeskedéssel próbálkozóknak azt mondanám, hogy nem feltétlenül csak bankárszemmel lehet nézni a világot" - mondta a politikus. Közlése szerint a francia köztársasági elnökkel egyetértettek abban, hogy a gazdasági életben nyugalomra és stabilitásra van szükség.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: áttételesen jelezte Jacques Chiracnak, hogy "rosszul sikerült viccnek tartja az olyan mondatokat, amelyek új és régi Európáról" beszélnek és Magyarországot az "új Európához" sorolják. "Tisztelettel kérünk mindenkit arra, hogy ha lehet, ezt a felosztást, amelynek értelme felől egyébként is komoly kétségeink lehetnek, ne használják a diplomáciában, és Magyarországot pedig semmiképpen ne sorolják az új Európához tartozó államok közé" - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország ezeréves európai történelmére utalva.