Az új jegyek külsőre hasonlítanak majd a jelenlegiekhez, azzal a különbséggel, hogy az egyszeri átszállójegynek mind a két végén található egy-egy lyukasztható számkocka. A kétszeres átszállójegy egyik végén egy, a másikon kettő számkocka van, amelyből az egyik perforáció mentén leválasztható. Az új jegyfajtákat 1999. július 1-jétől vezetik be.
Tárgyalja a közgyűlés az új Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. felállításáról szóló javaslatot is, annak ellenére, hogy a résztvevő három önkormányzat közül a VI. kerület jelezte, a VIII. pedig a napokban vissza is mondta a szerződést. Pócs Attila, a parkolási rendszer biztosa elmondta, hogy a XIII. kerülettel közösen felállítják a kft.-t, amelyhez várhatóan hamarosan csatlakozik a VII. és a IX. kerület is.
Tenczer Gábor
(Népszava)
Ajánló:
Utazási feltételek, jegy és bérlet árakkal.