Közeledett a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének álláspontja<br/>

Vágólapra másolva!
Bár végleges megállapodást nem kötött a MÁV Rt. és a Vasúti Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), álláspontjuk jelentősen közeledett.
Vágólapra másolva!

A MÁV Rt. kedden délután átnyújtotta megállapodás-tervezetét a VDSZSZ-nek Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy vállalja a 4 százalékos teljesítmény-jutalmazásba bevontak körének 2000. január elsejétől történő bővítését. A MÁV Rt. kinyilvánította, hogy szorult anyagi helyzete ellenére is mindent elkövet az 1,5 százalékos év végi teljesítmény-jutalom kifizetéséért.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kijelentette, a szakszervezet kompromisszumra kész és elfogadhatónak tartja a 17,96 százalékos alapbéremelés szeptember elsejétől történő megvalósítását, valamint a 4 százalékos teljesítmény-jutalom kifizetési időpontjának módosítását és már nem ragaszkodnak a 1,5 százalékos év végi teljesítmény-jutalom garanciájához.

A plenáris ülésen Kukely Márton vezérigazgató kijelentette, a MÁV Rt. nem köthet a másik két reprezentatív szakszervezet nélkül az idei évre megállapodást, és súlyos gazdasági helyzetén túl a jogszerűséghez ragaszkodik akkor, amikor nem megy bele külön béralkuba.

Gaskó István a plenáris ülésen megkérdezte: a MÁV elvileg elfogadja-e, hogy szükséges a 17,96 százalék, valamint a 13,4 százalék közötti különbséget 2000. január elsejétől kompenzálni. Kukely Márton válaszában közölte, hogy a jövő évi bérekről csak a Vasúti Érdekegyeztetési Tanács keretein belül tudja elképzelni a bértárgyalást.

Gaskó István jelezte, hogy a VDSZSZ hajlandó visszavonni sztrájkfelhívását, ha a MÁV Rt. megállapodik velük a vitás ügyekben.

Az egyeztetés zárt ülésen folytatódott, ami várhatóan késő estig tart.

(MTI)