Sztrájkbizottság felállítására készülnek Pakson<br/>

Vágólapra másolva!
A Paksi Atomerőmű Rt.-ben (PA Rt.) működő négy érdekképviseleti szervezet által létrehozott érdekvédelmi tanács hétfőn kialakította egységes állásfoglalását az erőmű tervezett, új szervezeti struktúrájával kapcsolatosan. Ha az rt. vezetői véleményüket figyelmen kívül hagyva hozzák meg döntésüket, csütörtökön megalakul a sztrájkbizottság.
Vágólapra másolva!

Az érdekképviseleti tanács azt kifogásolja, hogy a hirdetett célokkal - hatékonyságnövelés, költségcsökkentés - szemben áll a gyakorlat, a kiszervezési törekvések, a létszámcsökkentés. A több mint hatszáz dolgozót érintő döntés értelmében a karbantartási igazgatóságból gazdasági társaságot alakítanának, amelytől majd megrendelnék a felújítási munkálatokat.

Az érdekképviseletek szerint ez mindenképpen negatív hatással járna: árfelhajtással, illetőleg azzal, hogy az erőmű elvesztené egyik stratégiai fontosságú területét. Ez pedig már nem gazdasági, hanem biztonsági kérdés.

Nagy Sándor, a PA Rt, vezérigazgatója elmondta: nincs szó kiszervezésről, sőt egyelőre létszámcsökkentésről sem. Az rt. törekvése az, hogy a karbantartási részleget kettébontják: piacosítható, illetőleg a PA Rt.-ban maradó stratégiailag fontos tevékenységre. Erre azért van szükség, mert az éves főjavításokat végző karbantartóknak mindössze 180 munkanapra tudnak elfoglaltságot biztosítani. A tervek szerint 2001. év végéig a karbantartó részleg a PA Rt.-n belül dolgozna, majd megvizsgálnák azt a lehetőséget, hogy önálló, piacképes vállalatként működjön tovább.

(MTI)

Ajánló:

(Ha a villanykapcsolóra kattint kiderül, hogy az atomenergia "tiszta, biztonságos és olcsó.")