Nő a belvízveszély Békésben <br/>

Vágólapra másolva!
Egy helyen - a Fekete- és a Fehér-Körös közén, ahol belvízi tározó épül újra készültséget kellett bevezetni, ezzel ismét ötre nőtt a Kövizig területén a védekező belvízvédelmi szakaszok száma.
Vágólapra másolva!

A gyulai székhelyű vízügyi igazgatósághoz tíz belvízvédelmi szakasz tartozik, közülük a múlt héten nyolc kényszerült védekezésre. Az elmúlt napok kedvező időjárása csökkentette a belvízzel borított földterületet a Körösök mentén. Az utóbbi huszonnégy órában lehullott 5-10 mm és a vasárnapi további nagy mennyiségű eső miatt újra növekszik a belvízveszély a térségben.

Vasárnap a Körösvidéken majdnem négyezer hektárt borított belvíz. Levezetésükön a gyulai igazgatóság hét, valamint a körzet két vízgazdálkodási társulatának a tizenhárom szivattyúállomása dolgozott. A Kövizig területén tizenhét önkormányzat tartott fönn vasárnap belvízvédelmi készültséget. Nyolc helység másod-, kilenc pedig elsőfokon védekezik. Hétfőn az újabb esőzés miatt további védelmi intézkedések várhatóak.

(MTI)