A fővárosi vízművek javaslatához képest várhatóan feleannyira fog nőni jövőre a víz- és a csatornázá

Vágólapra másolva!
Több mint 20 százalékkal lefaragta a Fővárosi Vízművek Rt. mintegy 40 százalékos jövő évi díjemelési javaslatát az a hivatali tervezet, ami hétfőn kerül a városvezetés és a szakbizottság elé.
Vágólapra másolva!

A fővárosi képviselők elmondták, hogy a szakbizottsághoz véleményezésre megküldött hivatali javaslat 17 vagy 18 százalékos áremelést tart elfogadhatónak. A főváros és a vízművek közötti szolgáltatási szerződésben rögzített határidő letelte után benyújtott cégjavaslat a mai 77 forintos vízdíjat 106 forintra emelte volna. A városvezetés álláspontja alapján a víz köbméterenként 90 vagy 91 forint lenne.

Elvetette a főpolgármesteri hivatal a Csatornázási Művek Rt. 29 százalékos áremelési tervét is, amellyel több mint 107 forintra kívánták növelni a csatornahasználat díját. A hivatali elemzések után kialakított tervezet köbméterenként 97 forintos díjat, mintegy 17 százalékos emelést jelentene jövőre.

A főpolgármesteri hivatal munkatársai szerint a csökkenő vízfogyasztást is figyelembe véve jövőre a vízért 53 vagy 55 forinttal, a csatornahasználatért pedig 55 forinttal kellene havonta átlagosan többet fizetni. Az egy lakóra jutó havi többletkiadás a vízdíjemelés miatt 122 vagy 132 forint, a csatornahasználati-díj drágulás miatt pedig 127 forint lenne.

A fővárosi vízműveknek a hivatalba eljuttatott díjemelési javaslatnak a magyarázó része a közel 40 százalékos díjemelési szándékot többek közt azzal indokolja, hogy a kiadással járó költségek 1,9 milliárd forinttal növekednének. A cég 2001-ben kisebb, 2002-ben pedig ismét erőteljesebb vízdíjemelést szeretne. A közelgő év vége ellenére idén még üzleti tervvel nem is rendelkező rt. számításai szerint a cég mérleg szerinti eredménye 1999-ben 2,6 milliárd forint hiány lesz. A cég 4,7 milliárdos ez évi negatív eredménytartaléka pedig jövőre 7,4 milliárdra növekedne. A külföldi tulajdonosok idén 2,2, jövőre 2,6 milliárd forintos sikerdíjat kapnának.

A Csatornázási Művek Rt. a bonyolult díjképletalakító tényezők között rögzíti azt is, hogy jövőre 3,5 milliárd forint behajtható díjtartozással számolnak. Emellett mintegy 1 milliárd forinttal emelkedne a behajthatatlan tartozások összege. A díjhátralékosokat segítő úgynevezett díjkompenzáció idei 260 milliós összegét 2000-ben sem növelnék, mivel évek óta mintegy 50 millió forint megmarad a keretből. A vízművek 2,2 százalékánál nagyobb, 4,6 százalékos fogyasztáscsökkenést vélelmez a következő évre a csatornázási cég.

A városháza által felkért szakértők egyebek mellett kifogásolták, hogy az ebben az évben átadott beruházások karbantartására jövőre jelentős összeget tervez a csatornázási cég, befolyásolva ezáltal a díjat.

(MTI)