Újabb állatok pusztultak el a pécsi állatkertben<br/>

Vágólapra másolva!
Ezúttal két kecske és egy mara pusztult el a pécsi állatkertben. Az állatok hasonló körülmények között múltak ki, mint korábban a kenguruk.
Vágólapra másolva!

Jakab János alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: pénteken két kecske és egy mara - nyúlra emlékeztető, de nagyobb testű növényevő állat - erőszakos kimúlása ügyében indítottak vizsgálatot.
Az állatokat - akárcsak a kengurukat - feltehetőleg ragadozó tépte szét, mely vélhetően a felfeszített drótkerítésen át jutott be az állatkert területére. Az egyik kecske nyakán vágásnyomot is találtak. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a tíz kenguru, illetve a kecskék és a mara pusztulása összefügghet-e egymással.

A Mecseki Kultúrpark állatkertjében az utóbbi időkben több rejtélyes eset is történt. Korábban több őz is elhullott, majd a medve vadászok általi állítólagos kilövése kavart botrányt. Ezután történt - a feltevés szerint ragadozók okozta - öldöklés a kenguruk között, majd a kecskék és a mara pusztulása.

Az állatkert valószínűleg felmondja a szerződést a park őrzésével megbízott biztonsági céggel, mert annak alkalmazottai nem látták el megfelelően feladatukat. A városban sokan úgy vélik, hogy a sorozatos pusztítások hátterében az állatkertben történt személycserék miatti bosszúállás húzódik meg.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. december 8.)