Még nincs túl az életveszélyen a szabadszállási sorkatona<br/>

Vágólapra másolva!
A vasárnap kórházba szállított szabadszállási sorkatona már nincs kómában, de még mindig életveszélyes állapotban van.
Vágólapra másolva!

Még nincs túl az életveszélyen a vasárnap délután Szabadszállásról a kecskeméti repülőkórházba szállított katona - közölte kedden Pozsgay Attila orvos-ezredes, a kecskeméti repülőkórház főigazgatója.
Elmondta: a sorkatona még vasárnap délután kómás, sokkos állapotban volt. A kezelések hatására valamit javult, már nincs kómában, de - mint az orvos-ezredes fogalmazott - sajnos még mindig nem lehet elmondani, hogy túl van az életveszélyen.

A kecskeméti repülőkórház parancsnoka szerint ugyancsak vasárnap egy másik sorkatonát is beszállítottak a szabadszállási laktanyából a kórházba, fertőző agyhártyagyulladás gyanújával. Az már bizonyos, hogy ő nem szenved ebben a betegségben, mert baktériumtenyészete negatív lett.

Keddre virradó éjszaka a kalocsai laktanyából egy másik katonát is beszállítottak a kecskeméti kórházba, viszonylag jó állapotban. A főigazgató szerint nagyon valószínű, hogy ennek a katonának sincs fertőző agyhártyagyulladása. Megfigyelésre azonban még néhány napig bent tartják a gyógyintézetben.

Szabadszálláson és Kalocsán is karantént rendeltek el. Legutóbb december 26-án észleltek mindkét laktanyában fertőző agyhártyagyulladást. Ezért vasárnaptól számítva tíz napig él a teljes karantén. Senki, még a tisztek sem hagyhatják el a helyőrséget. Még csomagokat is csak ellenőrzés után kaphatnak a katonák. A két laktanyában tapasztalt gennyes agyhártyagyulladásos megbetegedések között nincs kapcsolat.
Kalocsán eddig hat gennyes agyhártyagyulladásos megbetegedést jeleztek.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 27.)