Vass Sándor, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség illetékese elmondta: a számítások szerint a Tisza középső szakaszának kezdetét jelentő Tiszafüredhez várhatóan már a hét végén elérkezhet a ciánnal szennyezett víztömeg.
Vass szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy a szennyezettség milyen koncentrációban és milyen hosszan elterülve érkezik meg e Tisza-szakasz legnagyobb településére, Szolnokra, mert addig változnak a vízállás és a vízhozam mutatói. A kérdésekre azonban hétfőn már tudnak válaszolni, mert addigra rendelkezésükre állnak a miskolci felügyelőségtől kapott mérési eredmények, adatok - tette hozzá.
Szalay Ferenc Szolnok polgármestere azt mondta, hogy az érintettekkel minden előkészületet megtettek azért, hogy a szennyezőhullám baj nélkül elvonulhasson a városi szakaszon.
"Az elképzelhető, hogy valamennyi időre szüneteltetni kell az ivóvizszolgáltatást, erre azonban jó előre felkészítik a város lakosságát" - mondta.
(MTI)
Korábban:
(2000. január 2.)