Éhségsztrájkba kezdtek a sajóládi romák <br/>

Vágólapra másolva!
A mintegy ötszáz tagú sajóládi roma közösségből hétfőn reggel 8 órától csaknem kétszázan kezdtek éhségsztrájkot a helyi községháza előtt, tiltakozásul az ellen, hogy a helyi önkormányzat szociális bizottsága visszautasította különböző segélykérelmeiket.
Vágólapra másolva!

A demonstrálók előbb csendben, transzparenseken követelték a polgármester és a szociális bizottság elnökének lemondását, majd a kiérkező televíziósok kameráit látva, ugyanezt tették hangosan skandálva.

Képviselőik egymás szavába vágva ismételték sérelmeiket, legfontosabb érvként azt jelölve meg, hogy a testület szociális bizottsága, arra való hivatkozással, hogy nem művelik meg a nekik juttatott 500-600 négyszögöles kerteket - folyamatosan elutasítja önkormányzati segélyek iránt benyújtott kérvényeiket.

A roma közösség szószólói közölték, hogy számukra a 2980 lakosú községben semmiféle munkát nem ad a hivatal, még a közmunkából sem. Így még a tizenháromezer forintos jövedelempótló támogatást is elvesztik, ugyanis ahhoz minimum három hónapos munkavégzést kell felmutatniuk. Megélhetésük veszélyben van, mert a szerintük jogos segélyek kiutalását is sorra elutasítja a testület, amely - mint állították - folyamatosan diszkriminálja a helyi roma lakosságot.

A demonstrálók kijelentették, hogy mindaddig nem tágítanak, amíg a polgármester össze nem hívja az önkormányzati képviselő testületet és a szociális bizottságot gondjaik megtárgyalására és nem hoznak számukra kedvező döntést.

A községházából a tüntetők követeléseire semmilyen válasz nem érkezett. A helyi körzeti megbízott rendőr azt mondta az újságírók kérdéseire, hogy a tüntetés szabályos, hiszen annak megtartására a roma közösség engedélyt kért és kapott. Szabálysértés nem történt.

A községházából olyan hír érkezett, hogy a polgármesternek máshol van hivatalos dolga, a szociális bizottság elnöke pedig, aki a település körzeti orvosa, éppen rendel. Délutánra az éhségsztrájkolók csapata negyedére csökkent. Ekkor érkezett meg Varga István polgármester, akinek a még ottmaradók - heves szóváltás közepette - megismételték panaszaikat és követeléseiket.

Miután az előljáró tájékozódott munkatársaitól az addig történtekről, délután bejelentette, hogy március 28-dikára, kedden délután 5 órára összehívja Sajólád tíz tagú önkormányzati képviselő testületét és az öt tagú szociális bizottságot.

A rendkívüli testületi ülésnek egyetlen napirendje van, éspedig a benyújtott és elutasított segélykérelmek felülvizsgálata - közölte Varga István. Hozzátette, hogy a testület ülése után tájékoztatja a roma közösséget.

A tüntetők egy kisebb csoportja az éjszakát is a községháza előtt tölti.

(MTI)